Nem láthatjuk itthon Burton zombikutyusát

2012.12.18. 16:01

A Fórum Hungary bejelentette, hogy az októberről január 3-ra halasztott Frankenweenie - Ebcsont beforr című Tim Burton-filmet mégsem mutatják be itthon. A rajongók hatalmasat csalódtak, már csak azért is, mert Burton filmje valójában egy önremake, az 1984-es Frankenweenie-t konvertálta át 3D stop motion mesefilmbe. "A stúdióval közösen kereskedelmileg veszélyesnek ítéltük meg a film széleskörű bemutatását. Ugyanakkor keressük annak lehetőségét, hogy az első negyedévben limitált keretek között megtekinthessék azt az érdeklődők és a Tim Burton-rajongók" - közölte Bartók Anna, a Fórum Hungary marketing és kommunikációs vezetője.

A Frankenweenie egy kisfiúról szól, akinek meghal kedvenc kiskutyája és ebbe nem nyugszik bele, segítségül hívja a tudományt, hogy feltámassza, a kísérlet pedig sikerrel jár. Sparky azonban közel sem olyan, mint régen volt, ezért hiába próbálja bent tartani a házban, a kutyus megszökik és felborzolja a városka összes lakójának idegeit. A film 7,5 pontot kapott az IMDB-n.

A magyarországi premier lefújása sajnos szorosan összefügg azzal, hogy a 39 millió dollárba kerülő Frankenweenie elkészítésébe Tim Burton saját produkciós cége mellett a Disney is beszállt, december 9-ig azonban csak 34,3 millió dollár csorgott be a mozipénztárakból.