Már négy szenátor akadt ki a bin Laden-filmen

2012.12.21. 15:08

Megírtuk, hogy John McCain egykori republikánus elnökjelölt kiakadt a Zero Dark Thirty című film bizonyos jelenetein, pontosabban azokon, amikből az derült ki, az amerikai hatóságok kínzással kicsikart információ nyomán akadtak rá Oszama bin-Ladenre és ölték meg az Al-kaida-vezérét. Nos, mára két másik szenátor is hasonlókat nyilatkozott, ami igen rosszkor jött a filmnek, hiszen minden kritikus Oscar-esélyesnek tartja - márpedig egy ilyen minibotrány komolyan befolyásolhatja a filmekre szavazó filmakadémia tagjait.

A három politikus azt szeretné elérni, hogy a stúdió egy közleményben tájékoztassa a közvéleményt, hogy a terroristavezér elfogásához nem a kínzás során szerzett információ vezetett. A filmben egy futárt kínoznak meg vízbe fojtásos módszerrel, és így tudják meg, hol bujkált bin Laden, miközben ez köszönő viszonyban sincs azzal, ami a valóságban történt.

McCain, Dianne Feinstein, és Carl Levin a Sony Pictures elnökének küldött egy levelet, amiben leírták, hogy a CIA-dokumentumai alapján bin Laden holléte nem így derült ki, és a stúdió kötelessége a nézőket tájékoztatni arról, hogy amit a filmben látnak, az nem a valóság, hanem egy fikciós történet. "Nagy hívei vagyunk az önök filmjeinek, és a helyükön is tudjuk kezelni azokat, de azt lássák be, hogy a Zero Dark Thirty-re jegyet válók azt hiszik, hogy egy igaz történetet látnak majd. A kínzás és annak bemutatása viszont nem szolgálja a köz javát, ráadásul amit bemutatnak, az hamis képet fest le a kínvallatás hatékonyságáról."