Tarantino bosszúálló fekete katonákról forgatna filmet

2012.12.28. 13:47

Quentin Tarantino már korábban is jelezte, hogy a Becstelen brigantyk című nagyszerű filmje csak az első abból a háborús trilógiából, amit már régen eltervezett, sőt, a forgatókönyveket is megírta a másik két filmhez. A Django elszanadul után, már ha lehet hinni a Roots.com-on megjelent interjúnak, Killer Crow címmel forgatja majd a tilógia második darabját.

Az ötletről annyit lehet tudni, hogy fekete katonákról szól, akikkel kicseszett az amerikai hadsereg, és ettől begőzölnek, és mint Aldo Raines hadnagy a Brigantykban, hadiösvényre lépnek, csak éppen nem a nácik ellen, hanem minden fehér katona és tiszt ellenében. A sztori kezdetleges formában már a Becstelen brigatyk idején készen volt, sőt, Tarantino szerint az eredeti forgatókönyv része volt, de inkább kibővítette egy teljes film hosszúságúra.