Moziban sikít a klumpában karatézó Linda

2013.01.02. 19:37
Bár Görbe Nóra már 56 éves, 2014-ben egy Linda-mozifilmben fogja lerúgni a pesti rosszfiúkat. Az író-rendező Gát György helyett ezúttal a Johnny Gold című websorozat és mém atyja, Martin Csaba lesz, aki a Halálos fegyver-széria és a Die Hard 3 mintájára kigondolt kelet-európai zsarufilmben akarja kipróbálni a nyugdíjas rendőrnő figuráját. A sárga Babettát kidobják, a klumpa viszont marad.

A Linda-film forgatása idén ősszel indulna, a szilveszterkor kiszivárogtatott promóvideó egyelőre csak a retródivatot meglovagoló igényfelmérés és közönségtesztelés. Pindroch Csaba sem véletlenül savazza benne Görbe Nórát olyan dumákkal, hogy az ő korában már vigyáznia kellene a hirtelen mozdulatokkal: a rendező, Martin Csaba nem akar úgy tenni, mintha egy perc sem telt volna el a 80-as évek óta.

Martin Csaba nevét 2011-ben ismerhette meg a hazai közönség: ő követte el a szétgyúrt Tánczos Tamással karöltve a Johnny Gold – A magyar celeb című websorozatot, ami kezdetben egy kamu Youtube-híresség kitalálásával indult, majd a százezres oldalletöltések után 17 résszel, pár videoklippel és egy büntetően rossz mozifilmmel, a Dobogó kövekkel vált igazi mémmé.

„Ezt a kisfilmet még tavaly nyáron, nulla forintból, szinte rögtönözve forgattuk. Egyszerűen csak ki akartam próbálni, működik-e együtt a két karakter – mondta a rendező. – Lindát főleg a 30 év felettiek kedvelik, Johnny Gold inkább a 30 alattiak között népszerű. Kíváncsiak vagyunk a reakciókra.” A Linda-mozifilm forgatókönyvét egyébként már teljesen kidolgozták, elkészült a gyártási terv is, egyedül a finanszírozás kérdéses. Martin Csaba a kiszivárogtatott demó után sorra keresi majd a nagy cégeket a termékelhelyezésről szóló ajánlatokkal, azt viszont semmiképp sem akarja, hogy a kamera a szponzorra fókuszáljon a karakterek helyett, vagy hogy a főhős premier plánban nyúljon a chipses zacskóba, mint az S.O.S. Love-ban.

Görbe Nóra nem szerette az ezoterikus Lindát

A mozifilm ötlete egy Kosmodisk-reklám forgatásán született. Martin Csaba Görbe Nórával dolgozott együtt, és az 56 éves színésznő olyan kiváló kondícióban futott és spárgázott, hogy a rendező végig azon gondolkodott, miért nem jutott még eszébe senkinek sem a Linda folytatása.

Elvetélt próbálkozások persze már korábban is voltak. 2000-ben például készült egy ötrészes évad, amiben Linda Chevrolet furgonra cserélte a sárga Babettát, vegetáriánus lett, abbahagyta a sikoltozós karatét és áttért az aikidóra, majd fejest ugorva az ezoterikába rendőrnőből spirituális megérzésekre hagyatkozó, okkult nyomozóvá mutálódott. A New Age-es vonásokat a készítők olyan epizódcímekkel hangsúlyozták ki, mint A pokoli játszma vagy Az ördögi golyó, de a rajongóknak ez a Linda már nem ugyanazt jelentette, mint régen.

Görbe Nóra a mozifilmes Linda történetét sokkal jobbnak tartja, mint a 2000-es sorozatét, ahol szőkére festett hajjal kellett autóznia és meditálnia. „Nagyon bátor ötlet Linda és Johnny Gold közös szerepeltetése, bár minden rajongó elvárásának úgysem lehet eleget tenni, hiszen ma már sok száz tévécsatorna árasztja a műsorokat” – mondta az 56 éves színésznő, aki egyáltalán nem sértődött meg azon, hogy a forgatókönyvben rengetegszer viccelődnek az életkorával, hiszen ez is a sztori szerves része lesz. „A történet pont akkor született, amikor a hírekben folyamatosan arról volt szó, hogy a korkedvezményes nyugdíjakat élvező rendőröknek vissza kell térniük az állományba. Lindát is visszaküldik, Johnny Gold új társa lesz, így a filmet az a réteg is várhatja, aki csak Johnny Gold videóit ismeri, és azok is, akik a mai napig is szívesen nézik valamelyik tévéadón a Linda ismétléseit.”

Martin Csabának tehát egyszerre kell megfelelnie az élhető szocializmus dizájnkultúrája után sóvárgó, könnyes szemű retrórajongóknak és a Playsataion-nemzedék 9gagen és Facebookon szocializálódott, fiatal trolljainak. A rendező már a  Youtube-ra kirakott kisfilm remegő kameramozgásáért és kapkodós akciójeleneteiért is kapja az ívet a kommentelőktől, de megnyugtatott bennünket: a forgatáson már profi kaszkadőrökkel, részletesen megkoreografált jelenetekkel fognak dolgozni. Persze csak ha eljutnak odáig.

„A mai nézők jó akciókat és jó párbeszédeket várnak. Mivel a 80-as évekhez képest már más a célközönség, az elsődleges célunk az, hogy a régi sorozatot nem ismerők is megszeressék Lindát – mondta Martin Csaba. – Az okos, de  törékeny női nyomozó mindig is népszerű figura volt. A tapasztalt, öreg zsaru és a fiatal, lelkes újonc párosa is jól bevált recept, így az új Linda is működhet buddy cop filmként, azaz olyan krimiként, amiben egy vicces rendőrpáros küzd a bűn ellen".

Gát György is besegít

Görbe Nóra exférje, a Linda-tévésorozat atyja, Gát György természetesen tud a készülő mozifilmről: kreatív tanácsadóként fogja segíteni Martin Csabáékat. Az Angyalbőrben, a Familia Kft. és a Kis Vuk rendezője ugyan nem kapott produceri posztot az új Lindában, de minden lehetséges eszközzel segíteni fogja a filmet. „Épp most kezdtem olvasni a forgatókönyvet, fogalmam sincs, milyen lett – nyilatkozta. – Már most kijelentem előre, hogy akármilyen is, rosszat úgysem fogok mondani róla. Teljesen szabad kezet adtam Görbe Nórának és Martin Csabának, akik jó akciófilmet akarnak, jó rendőrlányos sztorival. Őszintén drukkolok nekik."

Csak azért forgatta le a Lindát, hogy felszedje Görbe Nórát

„A Színház és Filmművészeti Főiskola rendező-szakára jártam, és megtetszett nekem egy lány a főiskola klubjában, úú, mondom, ezt a lányt el kéne csábítani! – mesélte Gát György még 2007-ben a comment:com sorozatblognak. És mivel tud egy rendezőszakos fiú elcsábítani egy színész-szakos lányt? Megkérdeztem tőle: akarsz egy főszerepet? Mire a válasz: naná, hogy akarok! A probléma csak az volt, hogy nekem fogalmam se volt, hogy mi lesz ez a film, úgyhogy hetekig ezen törtem a fejem az összes órán.

A Linda a főiskolai órákon készült, ott eszeltem ki, hogy legyen egy kis karatézó rendőrlány. Ja, Magyarországon akkoriban még nem volt karatefilm, azt se tudták, mi az, nagy misztérium volt körülötte. Azóta, Jackie Chan, Bruce Lee óta, ez evidencia lett. A kedvenceim a Bruce Lee-filmek és a korai Jackie Chan-filmek voltak. A Részeges karatemester nekem alapfilm. Ezek voltak hatással a Lindára, de mi humoros filmet akartunk csinálni, nem sima verekedőset.”

Megírtam egy szinopszist, és elmentem vele házalni a televízióba, máshova még nem lehetett menni. Elküldtek vele a francba. Még Kádár-korszak volt, karatefilm a szocializmusban! Hát milyen kapitalista őrület ez, felejtsem el azt a hülyeséget. De addig erőszakoskodtam, amíg pár epizódra Kalmár András, a Magyar televízió szórakoztató osztályának főosztályvezetője adott pénzt, de még a főcímet se lehetett megcsinálni, annyira nem bíztak a sikerében. És amikor kész lett az első három epizód – ma pilotnak hívnánk –, akkor megnyertem vele a szkeptikusokat: „Csinálj egy főcímet hozzá, és akkor leadjuk adásban, megnézzük, hogyan fogadják". Elsöprő lett a siker, ezért rendeltek belőle még tizennégyet – ez a története a Lindának."

Gát szerint a verekedős rendőrös sztorik mindig is népszerűek voltak, és ma már a küzdősportokat és a Jackie Chan-filmeket is sokkal többen ismerik, mint a nyolcvanas években, amikor csak másolt videokazettákon lehetett ilyesmit látni a gazdag rokon videóján. A producer egyáltalán nem fél attól, hogy egy modernizált Linda-folytatás már nem tudja felvenni a versenyt a mostani akciófilmekkel: „Az alapanyag jó. Tehetséges emberek most, 2013-ban jó dolgokat tudnak kihozni belőle, ha nem a nyugati kliséket másolják, hanem sajátos, kelet-európai ízt visznek bele."

Retróláz helyett Die Hard 3

„Mi a legendás nyolcvanas évekbeli szálat folytatjuk, de nem akarjuk teljesen zárójelbe tenni a 2000-es sorozatot sem. Nem fogunk részletesen foglalkozni Linda étkezési szokásaival, sem a járműveivel – titokzatoskodott Martin Csaba, aki azt azért még elmondta, hogy a sárga Babettát ők is kidobják, a sikítva rúgás sorsáról viszont nem volt hajlandó nyilatkozni. – Legyen elég annyi, hogy a filmünkben lesz egy egészséges önirónia, hiszen nem nézhetjük hülyének a nézőket. Bár sok idő eltelt a régi sorozat óta, ez a film nem egy méltósággal teli búcsú lenne. Inkább egy olyan folytatható Linda-brand, mint a Mission Impossible, ami eleve tévésorozatból lett mozifilm-széria. Rengeteg helyzetkomikumot találtam ki, ami ebbe a forgatókönyvbe már is nem fért bele."

Martinék természetesen olyan szereplőknek is írtak cameoszerepeket, mint a Linda balfék vőlegényét alakító Szerednyei Béla, a Pécsi Ildikóval flörtölgető, vicces apafigurát játsszó Bodrogi Gyula, de akár a színházigazgató Balázs Péter is visszatérhet még ügyefogyott rendőrként. „Szeretnénk minél több ismerős szereplőt évtizedekkel öregebben bemutatni, de természetesen fel vagyunk készülve arra is, ha a régi gárdából néhány színész mégis azt mondja, hogy nem tud jönni a forgatásra" – mondta a rendező, aki azért kihangsúlyozta: az új film elsősorban a Linda-Johnny Gold-párosról szól, és nem arról, mit csinált a Veszprémi-család az elmúlt 20 évben.

Ez akár még jól is elsülhet, hiszen a Linda a 80-as évek egyik legnépszerűbb tévésorozata volt, ami ma már nemcsak kultikus retróhumor forrás, de a rendszerváltás előtti társadalom és tárgykultúra tökéletes korlenyomata is. Martin Csabának sok veszítenivalója nincs, hiszen a mostani magyar közönségfilmeknél rosszabbat úgysem fog tudni készíteni (a Magic Boys című kínlódásnál csak jobbat  lehet csinálni), ha pedig még a nézők is vevők lesznek az öregecske Lindára, az Ötvös Csöpi-filmek után végre megint lesz a mozikban nézhető, hazai gyártású krimi-vígjáték.

De miért imádta mindenki a Linda sorozatot?

A Linda felett sem múlt el nyomtalanul az a húsz év: már nem csak egy vállalható sorozatként nézzük, hanem a Budapest retró mellékleteként, írtuk 2007-ben. A Margit híd még nem rohadt szét, az utcákon kevesebb autó döcögött, ami volt, az is Zsiguli, Lenin-kép lógott a falon, és Rékasi Károly (akkoriban fh.) szemöldöke is egész másképp nőtt. Gát György rendező így emlékezett vissza a Comment:com blogon a széria korabeli fogadtatására:

„A kritikai fogadtatás katasztrófa volt. Beledöngöltek a földbe. Kaptam hideget-meleget, minden volt, csak jó film nem. Mit vijjog itt, kamu, minden volt. Csak közben kiürült a város, ha a Linda ment. Igaz, hogy nem volt ennyi csatorna, nem volt választási lehetőség, de a Linda tarolt. Annyira, hogy nem lehetett nem folytatni. Híresek lettünk tőle, népszerűek. Igazi sztárok lettek a szereplők. Szóval nem tudtak menni az utcán, hipersztárok lettek, akik benne voltak.”

Polgár András forgatókönyvíró szerint a vagány főhősnő mellett a kor legnagyobb színészóriásainak vendégszereplése miatt lett sikeres a sorozat:

„Az egyik legemlékezetesebb alakítás a egyértelműen a Bodrogi-Pécsi páros véget nem érő komédiázása volt. De ebben az esetben is sok minden alakult a forgatás közben. A Bodroginak az egész habitusa ilyen, ő örömszínész, ő a forgatás szüneteiben is játszik. Mi arra gondoltunk először, hogy beköltözik ez a nő, aki majd él ott a szomszédban, és elkérnek majd egy létrát tőle, vagy ő kér el két tojást, de kinőtte magát az ügy, mert a Gyula elkezdett ott sürgölődni ekörül a hatalmas nő körül. Akkoriban a Pécsi Ildikót övezte egy nimbusz, ő valami csodálatos szépség volt, az egész ország döglött utána, amikor fiatal volt. És a Linda idején már 40 éves lehetett, de azért még mindig benne volt a nézőben, hogy ez a Pécsi Ildi, ez egy bombázó.

Tehát a Gyulának az egész habitusa valahogy ezt hozta, és ha egy színész jókedvűen dolgozik egy sorozatban, akkor minden színész szárnyakat kap. Akkor még a Szerednyei nagyon fiatal volt. Ő úgy került a Lindába, hogy a Szembesítés eredménytelen című darabomban váratlanul meghalt az egyik színész, és a Béla ugrott be helyette, főiskolás, vagy főiskolát éppen hogy végzett fiatalember. És annyira jó volt benne, hogy elvittem a Gát Györgyöt, hogy nézze már meg ezt a színészt, mert kiváló volt. És kiváló volt ebben a filmben is.”