Kígyó a repülőn, de tényleg

2013.01.11. 19:53

A Kígyók a fedélzeten című Samuel L. Jackson-filmet idézte az, ami a a Quantas légitársaság egy gépén történt pénteken. Az ausztráliai Cairnsból Pápua Új-Guineába tartó gép már húsz perce a levegőben volt, amikor az egyik utas az ablakon kinézve észrevette, hogy egy három és fél méteres piton kapaszkodik az egyik szárnyba – írja a Daily Mail.

A filmben egy nagy csapat kígyó okoz riadalmat egy utasszállítón, de az egyik utas a Sydney Morning Heraldnak elmondta, hogy a Qantas-gépen nem volt pánik, az utasok inkább szurkoltak, hogy a kígyó életben maradjon.

Az állat sokat szenvedett az út alatt: körülbelül tíz kilométeres magasságban, kb. mínusz 40-50 Celsius-fokban kellett megmaradnia a több mint 500 km/h-val haladó gépen, miközben az ellenszél miatt teste folyton a gépnek csapódott. Próbált összehúzódni, de a menetszélben ez nehezen ment, és az állat is csak lassan tudott mozogni, hiszen a hüllők hidegvérűek, és hidegben kevésbé aktívak.

Amikor a gép leszállt Port Moresbyban, a kígyó az egyik utas szerint még mozgott, de a Quantas szóvivője később bejelentette, hogy az állat elpusztult. Egy ametisztpiton volt, a faj nem mérges, viszont a legnagyobb testű kígyó Ausztráliában. Valószínűleg még a meleg hangárban mászott a repülőre. A leszállásról videót is készített egy utas.

A Samuel L. Jackson-filmben egy bűnbanda akar elhallgattatni egy koronatanút úgy, hogy kígyókkal rakja tele a repülőt. A bugyuta sztoriból, illetve a film plakátjából annak idején mém lett, Jackson egyik mondata – „I've had it with these motherfucking snakes on this motherfucking plane” – pedig legendássá vált. Persze most sem kellett sokáig várni, hogy a netezők összekössék a hírt a filmmel.