Itt a programmal írt mozi

2013.02.07. 21:14

Chris Wilson amerikai amatőrfilmest megihlette a mesterséges intelligenciával válaszoló Cleverbot program, ami viszonylag értelmes válaszokat ad egyszerű kérdésekre. A rendező hosszan faggatta, hogy kicsaljon belőle egy kisfilmre való párbeszédet, majd közös munkájuk végén a mozi az érzelgős Do you love me? címet kapta.

A háromszereplős kosztümös dráma a minimálnál nagyobb fantáziával készült, a főszereplőt például Stomach-nak hívják, míg a női főszereplő a Prometheus nevet kapta, ami tipikus példája amerikai filmipar remake-fétisének. A közel háromperces kamaradráma impozáns, ősfás erdei környezetben játszódik, az absztrakt dialógusok alapján pedig egy film befejező jelenete is lehetne.

A filmet jól fogadták a neten: egyes rajongói oldalakon felmerült, hogy több eredetiséggel készült, mint a legtöbb diákfilm, mások szerint pedig a párbeszédek bőven túlszányalják a Transformers sorozat bármelyik dialógusát. A program azért azokat, akik nem értékelnék kellőképpen filmjét, előre is melegebb éghajlatra küldte.

Chris Wilson: Everyone loves your movie.
Cleverbot: They have to or I send them to HELL!