no

Ma kezdődik a Berlinale

2013.02.07. 09:04

Február 7. és  február 17. között rendezik meg a Berlini Nemzetközi Filmfesztivált, a Berlinalét, amelyen a legjobb filmnek járó Arany Medvéért, valamint a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvékért vetélkednek a filmesek. Magyar alkotás ezúttal nem szerepel a versenyprogramban, ahová idén többségében keleti filmeket válogattak be. A zsűri elnöke Vong Kar-vaj.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában, az idei propgramra több mint 400 filmet hívtak meg. A versenyfilmes szekcióba 23 produkciót válogattak be a szervezők Dieter Kosslick fesztiváligazgató vezetésével, ebből azonban négy versenyen kívül szerepel a kínálatban. Köztük van a zsűrielnök, Vong Kar-vaj legújabb, The Grandmaster című munkája, amely a fesztivál nyitófilmje.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, évről évre mintegy 300 ezer látogatót vonz, a seregszemle utolsó napja pedig csak a közönségé. A fő helyszín a Berlinale Palast a Potsdamer Platzon, a filmeket azonban a város több pontján is vetítik. A filmpalotában naponta legalább három bemutatót tartanak, és rendszerint itt csíphetik el a rajongók a vörös szőnyegre érkező filmcsillagokat, rendezőket is.

Idén a német fővárosba várják többek közt Juliette Binoche-t, Jeremy Ironst, Matt Damont és Amanda Seyfriedet, de elkíséri filmjét Nicolas Cage, Jude Law és Shia LeBeouf is. A Berlinale vendége lesz Anita Ekberg, Catherine Deneuve, Isabelle Huppert és Jane Fonda is. Kamera-díjjal tüntetik ki Isabella Rossellinit. A fiatalabb rajongók találkozhatnak a Harry Potter-filmekből ismert Rupert Grinttel.

A tavalyi fesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmje elnyerte a zsűri nagydíját. A rendező idén is részt vesz a fesztiválon, hiszen előadást tart a Berlinale Talent Campuson, ahová 2013-ban három fiatal magyar filmes is felvételt nyert.