Újra itt a szőrös zöld szörny

2013.02.11. 13:35

A 2000-ben készült “A Grincs” valahogy rengeteg pénzt hozott a konyhára, de talán itt az ideje, hogy azt is elfelejtsük valaha létezett. Részünkről oké. Úgy tűnik Hollywood nagyon elégedett az elmúlt években Dr. Seuss meseíró könyveiből készült olyan filmes adaptációkkal, mint a Horton vagy a Lorax, amelyek mind kasszasikernek bizonyultak. Annyira, hogy már folyamatban van “A Grincs” animációs újragondolásának produkciója – írja a Heat Vision.

A Grincs könyvet 1957-ben adták ki és 1966-ban készült el a már klasszikusnak számító, fél órás rajzfilm, amelynek narrátora Boris Karloff volt és ő adta a zöld szörny hangját is. Ron Howard 2000-es Grincsében, Jim Carrey hangja egyáltalán nem hasonlított Karlofféra, de a klasszikusnak egyáltalán nem mondható film közel 345 millió dollár bevételt hozott; úgy tűnik, a mi szívünk volt “három számmal kisebb”.

Éppen csak eltűntek a filmvászonról a 2012-es Lorax képkockái, máris tervben van a következő három dimenziós animációs film az Illumination Entertainment vezérigazgató Chris Meledandri felügyelete alatt. A rendezői székbe pedig a Gorillaz zenekar videóklippjeit is jegyző Peter Candeland ülhet.

Külön forgatókönyvíróval nem rendelkezik a project, de az ügyvezetői producer Audrey Geisel, a Grincs írójának özvegye lesz. Egyelőre a szinkronszínészekről sincsen hír, úgyhogy törhetjük a fejünket, ki lehet képes felérni Boris Karloffal, mint a szőrös zöld manó hangja. Bármi ötlet?