Bill Murray, Hollywood legnagyobb antisztárja

2013.02.12. 15:28

Megszoktuk, hogy a leghíresebb sztároknak allűrjeik, furcsa szokásaik vannak. Billy Murray, Az elveszett jelentés és az Idétlen időkig sztárja túltesz a legtöbbjükön.

goff get low 120909 10
Fotó: Northfoto

Az 1984-es Szellemirtók után Murray elkezdte alaposan megválogatni a munkáit. Soha nem ment el vörösszőnyeges eseményekre, az ügynökét egy üzenetrögzítőre cserélte, amit szinte sosem hallgatott meg. Azért vesztett el szerepeket, mert egyszerűen nem tudták elérni, és ha mégis, a rendezőknek el kellett faxolniuk a forgatókönyveket Murray helyi papírboltjába.

2007-től kezdve a nyilvános megjelenései afféle művészi performaszok lettek: részegen összetört egy lopott golfkocsit Stockholmban, ellátogatott egy egyetemista bulira St. Andrews-ban ahol nekiált takarítani, egy filmfesztiválon pedig italokat szolgált fel a Wu-Tang Clan segítségével.

A billmurraystory.com honlap kifejezetten ezeket a történeteket gyűjti össze. Megtaláljuk itt például azért a férfiét, akinek Bill Murray ellopott a tényérjáról egy szem sültkrumplit, majd közölte vele, hogy soha senki nem fogja neki ezt elhinni, és elsétált.

A király látogatása premierjén Murray és a készítők a közönség kérdéseire válaszolgattak. A filmben a színész Franklin D. Rooseveltet, a mozgássérült elnököt játssza. Az egyik jelenetben egy medencében úszik, a lábai pedig nagyon csúnyának és töppedtnek látszanak. Az egyik néző megkérdezte, hogy mégis milyen speciális effektel sikerült elérni ezt a hatást. A kuncogásból nyilvánvalóvá vált, hogy semmiféle effektről nincs szó. Murray megvárta, hogy elcsituljon a nevetés, majd hosszú szünetet tartva megszólalt: “Ez... színjátszás.”

groundhog-day-bill-murray

A 2004-es Oscar-jelölése után úgy döntött, hogy elvállalja a Garfield szinkronizálását. Sokan nem értették a döntését, mert a Toy Story Buzz Lightyear nevű karakterének sem volt hajlandó hangot kölcsönözni. Utólag persze kiderült, hogy félreértés történt. Murray megkapta a forgatókönyvet Joel Cohentől, és elolvasta az első néhány oldalt. A név láttán Murray-nek egy másik rendező ugrott be, aki olyan filmekről híres, mint a Fargo, az Arizonai ördögfióka, vagy A nagy Lebowski, így érthető, hogy azonnal igent mondott rá.

Amikor eljött az ideje, hogy felvegyék az ő részét, megállapította, hogy a szöveg egyre rosszabb és rosszabb lesz. Kérte, hogy hadd nézze meg a filmet. Teljesen kiborult, amikor meglátta. “Mi a a fene ez? Mit gondolt Coen?” - dühöngött. Végül szóltak neki, hogy a forgatókönyvet Cohen írta, nem pedig Coen. 2006-ban azért megcsinálta a második részt is. Magyarázat nincs rá.

A színész meszállott sportrajongó is, rengeteg kisebb baseball-csapat résztulajdonosa. A Charleston RiverDogs csapatánál a Tréfa Igazgatója címet kapta, amit nagyon komolyan is vesz. Az egyik alkalmazott elmesélte az első találkozását a főnökkel. “Besétált, és megkérdezte, hogy mi van itt a világítással? Azt mondta, rózsaszín lámpákat kell felszerelni, hogy finomítsuk vele a hely hangulatát. Aztán megfordult, és kiment.”

Tavaly Murray ellátogatott a RiverDogs egyik meccsére, amit az eső miatt nem tudtak időben megtartani. Amíg a csapat az időjárás javulását várta, a színész a ponyván ugrálva szórakoztatta a közönséget.

Az Idétlen időkig forgatása alatt Murray éppen egy váláson ment keresztül, ami nagyon megviselte. Olykor órákra is eltűnt. Hogy megkönnyítsék a kommunikációt, Harold Ramis rendező javasolta egy asszisztens felvételét. Felvettek mellé egy siket segítőt, aki csak jelbeszéddel kommunikált, amit senki más, még Murry sem beszélt a stábból. Ramis elmesélte a színész reakcióját: “Ne aggódjatok, meg fogom tanulni a jelbeszédet.” Végül annyira kényelmetlennek találta, hogy néhány hét után feladta.