Élő szereplős film készül a Szépség és a szörnyetegből

2013.03.12. 09:16

A Disney élő szereplős filmet készít a Szépség és a szörnyetegből. A stúdió Danny Boyle új filmjének (Trance) forgatókönyvíróját kérte fel arra, hogy átdolgozza a történetet, aminek egyszerűen A szörnyeteg címet adták. A várakozások szerint a film sötét hangulatú lesz, mivel az előzetesek alapján a Trance is ilyen. De talán nem olyan depressziós, mint a másik tervezett Szépség és a szörnyeteg adaptáció, amin Guilermo del Toro, A faun labirintusának rendezője dolgozik. Ebben a verzióban Emma Watson játszaná a szépséget.

Szakértők szerint az Óz, a hatalmas sikere után egyáltalán nem meglepő, hogy a Disney elkezdett dolgozni a Szépség és a szörnyeteg filmtervén. Ezek után az is elképzelhető, hogy más mesékből is forgatnak élő szereplős változatot. A tervek között szerepel ugyanis a Hamupipőke és a Csipkerózsika megfilmesítése is.

A Szépség és a szörnyetegből tévésorozat is készült, ami nagy sikerrel fut Amerikában, sőt, a franciák is dolgoznak a saját filmváltozatukon.