A szarkavaró irodalmár és a tanárok gyöngye

Barbárok - nagyjából ez a véleménye Germain-nak (Fabrice Luchini), az irodalomtanárnak középiskolás tanítványairól. A hozzáállása némileg érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a "Milyen volt a hétvégéd?" című kemény fogalmazási feladatot a legtöbben "pizzát ettem, tévéztem", "fáradt voltam, ezért egész nap döglöttem" vagy "a szombatot szeretem, a vasárnapot utálom" típusú válaszokkal oldják meg. Nem így Claude Garcia (Ernst Umhauer), aki egy komplett novellát ír arról, hogyan trükközte be magát egyik jómódú osztálytársához és milyennek látja annak tökéletes családját. "Folyt. köv." - írja a végére, és Germain tanár úr várja is a folytatást, semmit nem vár jobban.

A házban főszereplője ugyanis a többi diákját alapból utálja, a neje (Kristin Scott Thomas) rég nem érdekli, a neje munkája még kevésbé (a kortárs képzőművészet híg fos sommás véleménye szerint), így aztán tényleg csak a kis Claude írásművészete jelenti a fényt az éjszakában. Csakhogy a szép arcú Claude, bár jól ír, erkölcsileg nem áll a helyzet magaslatán. Miközben egyre jobban befurakszik az Artole család életébe, folytatásos regényében gúnyolja, a valóságban pedig manipulálja őket. Ezt a tanár úr is látja, de nincs mit tenni, jobban várja a következő részt annál, hogy rápirítson a szarkavaró irodalmárra.

Sőt, amikor veszélybe kerül a következő fejezet, kész bármivel segíteni, hogy megszülessen a folytatás. Azt persze sem ő, sem a nézők nem tudhatják, hogy Claude művében mennyi a valóság és mennyi a kitaláció. A regény elkezd hatni az életre, az élet meg a regényre. Ami az egyik percben még a képzelet műve, a következőben már nagyon is valóságos, máskor viszont a kis manipulátor megijed és átírja a durva fordulatot. A tanár úr is lelkesen kavar, hiszen nincs is szebb annál, mint amikor az idős mester vezetheti a fiatal tehetség kezét.

Fikció ide vagy oda, az osztálytárs nagyon is létezik, a család is, a csinos anyuka (Emmanuelle Seiger) is, akihez Claude egyre közelebb kerül. Hogy mennyire, azt megint csak nem tudhatjuk, mert ebben a világban a valóságos csókok és kamaszfantáziák egyre jobban összemosódnak. A lelkes tanerő még azt sem sérelmezi, hogy a feleségével együtt ő is bekerül a sztoriba, nem éppen a leghízelgőbb tálalásban. A tanár úr tehetségtelen, írói próbálkozása kudarcba fulladt, gyereke nincs, bár szeretett volna, házassága kihűlt - nagyjából így néz ki a dolog Claude tálalásában. Germain csak vállat von: hát istenkém, igaza van a gyereknek. Az persze már nem tetszik annyira, amikor a felesége nyíltan rákérdez: a nagy lelkesedés csak az író tehetségnek szól vagy van valami más is a háttérben?

A francia Francois Ozon egyszer már készített egy filmet, ami nagyon hasonlít A házban-hoz. Az Uszoda című filmjében egy fiatal lány forgatta fel egy sikeres középkorú írónő életét. Ozon világában a látszólag magabiztos, megállapodott felnőttek nehezen állnak ellen a szép, fiatal, manipulatív kamaszoknak. De ahogy abban a filmben, úgy most sincs egyértelműen rossz vagy jó oldal, elkövető vagy áldozat. Claude ugyan messzire megy, de azért nem egy Hannibal Lecter. És a tanár úr sem igazi áldozat, hiszen milyen préda az, amelyik ennyire boldogan sétál bele a csapdába?

A házban-t valamiért thrillerként forgalmazzák. Bár van benne rejtély, manipuláció, feszültség, azért ez sokkal inkább lélektani dráma. Összetett figurák, nehezen kibogozható helyzetek vannak benne, de a nézők semmiképp nem járnak rosszul: majdnem olyan jól érzik magukat, mint a Germain, a tanárok gyöngye.

IMDb: 7,4 pont  
Rotten Tomatoes: 100%  
Index-ítélet: 8/10