Meghalt a Szoba kilátással forgatókönyvírója

2013.04.04. 09:38

Életének 86. évében elhunyt Ruth Prawer Jhabvala szerző, kétszeres Oscar-díjas alkotó, többek közt a Szoba kilátással, a Howards End és a Napok romjai forgatókönyvírója. Az írónőt New York-i otthonában érte a halál szerdán, hosszú ideje beteg volt - jelentette a Los Angeles Times című lap az elhunyt lányára hivatkozva.

Jhabvala Kölnben született, apja lengyel származású zsidó ügyvéd volt. A család a náci üldözés elől Nagy-Britanniába menekült. Ruth Prawer Jhabvala később feleségül ment egy indiai építészhez, majd Indiába költözött. Itt kezdett el írni, műveiben az egzotikus ország játszotta a központi szerepet. Ekkor született Heat and Dust című könyve, amellyel díjat nyert Nagy-Britanniában, 1983-ban pedig film is készült belőle.

Négy évvel később már az Egyesült Államokban élt, ahol elsősorban a James Ivory amerikai rendezővel és Ismail Merchant indiai származású producerrel közös munkájáról lett ismert. A trió több mint húsz filmet készített együtt, ezek több Oscart is besöpörtek. Ruth Prawer Jhabvala a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában kétszer vehette át az amerikai filmakadémia kitüntetését, 1987-ben a Szoba kilátással, illetve 1993-ban a Howards End - Szellem a házban című filmek forgatókönyvéért. Mindkét alkotás E.M. Forster műveiből született.

Jhabvalát a Napok romjai című dráma forgatókönyvért is jelölték a díjra. Ő írta a Mr. és Mrs. Bridge, a Jefferson Párizsban, a Túlélni Picassót, a Válás francia módra és az Otthon túl messze van című filmek forgatókönyvét is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport