Sittre vágták a Die Hard-filmek rendezőjét

2013.04.04. 08:59

Megkezdte egyéves börtönbüntetésének letöltését a lehallgatási botrányba keveredett John McTiernan amerikai rendező, akinek nevéhez többek közt a Die Hard első, harmadik és negyedik része, valamint a Vadászat a Vörös októberre és a Medicine Man című filmek fűződnek. Az amerikai sajtó szerint a rendező szerdán vonult be egy észak-dakotai szövetségi börtönbe. Az ellene zajló per hosszú évek óta tartott, McTiernannek azonban fellebbezésekkel sikerült elodáznia, hogy bezárják.

mc

A rendezőt 2010-ben mondták ki bűnösnek egy lehallgatási botrányban játszott szerepe és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) félrevezetése miatt, de már négy évvel korábban beismerte, hogy hazudott a hatóságoknak. Később visszavonta vallomását. McTiernan régebben megbízta a sztárok hírhedtté vált magánnyomozóját, Anthony Pellicanót, hogy szerezzen információkat Charles Roven producerről, akivel a Rollerball - Könyörtelen játék című filmen dolgozott együtt.

A rendező munkásságát a Die Hard-filmek, a Medicine Man és a Vadászat a Vörös októberre című filmek mellett olyan kasszasikerek gyarapítják, mint a Ragadozó, a Thomas Crown-ügy és Az utolsó akcióhős, de a 2003-as Kiképzőtábor óta rendezőként nem nagyon dolgozott Hollywoodban.