Öregasszony nem vénasszony

2013.04.10. 18:12

Az észt filmrendező Ilmar Raag Az osztály című megrázó drámája után egy könnyen fogyasztható lírai mozit készített az öregségről.

Az Egy hölgy Párizsban egy háromszereplős kamaradarab, egyetlen valódi főszereplővel, a Truffaut Jules és Jim című filmjéből ismertté vált Jeanne Moreau-val. A 85 éves színésznő egy észt származású magányos párizsi öreghölgyet alakít, akinek egyetlen támasza a nála legalább 40 évvel fiatalabb egykori szeretője, Stéphane (Patrick Pineau). Frida egyedül él biedermeier bútorokkal teli otthonában és egyre-másra fogyasztja az ápolókat, akiket Stéphane vesz fel mellé, nagyrészt azért, hogy neki ne kelljen vele foglalkoznia.

Legújabb áldozata, az észt Anne (Laine Mägi), aki édesanyja halála után a magány elől menekülve fogadja el az állást, ami gyermekkori álmainak helyszínére, Párizsba viszi. Anne bár edzettnek számít, hiszen Észtországban idősek otthonában dolgozott és időskori demenciával küzdő anyja mellett is nagy gyakorlatra tett szert, a Frida mellett eltöltött első nap után mégis kiakad.

A mogorva vénasszonynak ugyanis valójában nincsen szüksége ellátásra, fizikailag ereje teljében van, a magány, az elhagyatottság, a feleslegesség, az elmúlt szerelmi románc miatt érzett keserűség azonban nem olyan, amit egy rémes kelet-európai otthonkába bújt, fakó haját kontyba fonó, szintén magányos ötvenes asszony egy csapásra megoldhat.

Főleg, hogy Anne olyan szürke, élettelen és bátortalan jelenség, hogy róla jobban hihető lenne, hogy hónapok óta ki sem lépett a lakásból, mint Fridáról, aki életkorát meghazudtolóan nagyon is eleven és válogatott szemétségekkel teszi próbára segítőjét és volt szeretőjét. A 94 perces film ennek a lassú és kilátástalan harcnak a története - lassú és hosszan elnyújtott jelenetekben elmesélve.

Az alapsztori alkalmas lett volna rá, hogy önfeledten kacagós vígjáték vagy Haneke Szerelméhez hasonló megviselős dráma kerekedjen ki belőle, de Ilmar Raag egyik útra sem mert rálépni, így a végeredmény egy középszerű lírai mozi lett, amiben minden csak a Jeanne Moreau köré felhúzott díszlet marad.

Az öregség, a kelet- és nyugat-európaiság ütköző zónái, az emigráció nehézségei, és a 80 fölött sem szűnő vágy csak jelzésértékű, éppen hogy csak súrolt problematika marad, mint ahogy Párizs is csak egy díszítőelem, a kirakatok és az Eiffel-torony felvillantásával. Mintha a rendező csak a 85 éves színésznőre koncentrált volna, mintha csak Moreau-nak akart volna jutalomjátékot adni.



Ezt azonban tökéletesen végrehajtotta, az idős színésznő ugyanis mindent és mindenkit háttérbe szorítva uralja a vásznat. Jelenléte egyszerre erős és esendő, elegáns és kisstílű, bámulatos és ijesztő, egy hatvan éves pálya minden könnyedségével és rutinjával előadva. Ha mi is csak őt akarjuk önfeledten csodálni, akkor az Egy hölgy Párizsban erre tökéletesen alkalmas, filmnek viszont csak 6/10-et kaphat.