A sorozatok lenyomták a filmeket

2013.04.16. 13:29

Legjobban a vígjátékot, az akciófilmet és a horrort kedvelik a magyar nézők – derül ki a FilmBox Nagy Filmnézési Szokások Kutatásából, melyben 1360 embert faggattak ki filmnézési szokásaikról. Népszerű még a sci-fi, a rajzfilm pedig a romantikus filmet is lehagyja. A történelmi, társadalmi témájú filmeket kevésbé szívesen nézik, a művészfilm pedig még kevesebb nézőt vonz. A megkérdezettek közel 26 százaléka bárkivel szívesen néz filmet, de szinte ugyanennyien vannak azok is, akik egyedül szeretnek filmet nézni. 22 százalék a partnerével, 13,8 százalék barátokkal, 12,7 százalék a családjával néz filmet legszívesebben.

A megkérdezettek elsöprő többsége, több mint 73 százalékuk Jiri Menzelhez hasonlóan legszívesebben otthon néz filmet. Alig több mint 10 százaléknyian válaszolták azt, hogy leginkább moziba szeretnek járni. Közel 14 százaléknak mindegy, két százalék pedig legszívesebben barátoknál mozizik. A filmfesztiválokat csak 0,1 százaléknyian jelölték meg. A válaszadók közel 60 százaléka egyformán szereti a filmeket és a sorozatokat. 27,8 százalékuk viszont jobban szeret sorozatokat nézni, a filmpártiak csak 13,9 százaléknyian vannak.

Azt is megkérdezték, hogy mitől jó egy film. A válaszadók 55 százaléka szerint a történet a legfontosabb. Közel 17 százalék inkább a "mondanivalója" alapján tart jónak vagy kevésbé jónak egy filmet, míg mintegy 13 százaléknyian a szokatlan, meglepő alkotásokat szeretik. Az izgalmas képi világot és a jó színészeket egyaránt 7-7 százalék tartotta a jó film lényegének.

A megkérdezettek fele kifejezetten azért néz meg egy filmet, mert érdekli a történet, amiről szól. Kicsit több mint 40 százalék spontán módon, az aktuális kedve szerint választ. A kapott díjak, az, hogy mindenki az adott filmről beszél és a szereposztás viszont kevéssé számít a választásban. Az viszont fontos, hogy a barátok, ismerősök mit mondanak. A megkérdezettek 35 százaléka valakinek az ajánlása miatt kap kedvet egy filmhez, közel ugyanennyien műsorújságok, portálok alapján választanak, ezt a trailerek, reklámok követik, plakát alapján csak 1 százalék választ filmet.

A megkérdezettek 56,3 százaléka bármikor abbahagy egy filmet, ha nem tetszik neki, 43,7 százalék viszont akkor is végigszenvedi, ha már nem is érdekli. Ahogy az ember öregszik, egyre türelmetlenebb, és egyre kevésbé néz végig egy filmet, ha nem tetszik neki. A nők jobban szeretnek a családdal filmezni, fontosabb számukra a mondanivaló, míg a férfiaknak inkább a képi világ számít. Ami viszont meglepő, hogy a kutatás szerint a férfiak jobban szeretik a sorozatokat, mint a nők.