Vajnáék elhatárolódnak az őszödöző filmtől

2013.04.22. 17:03

A Magyar Nemzeti Filmalap elhatárolódik Dézsy Zoltán Elment az öszöd című filmjétől, aminek az előzetese múlt héten több hírportálon is felbukkant. "A Magyar Nemzeti Filmalap elhatárolódik Dézsy Zoltán Filmalapot érintő nyilatkozataitól. Az Elment az öszöd címmel benyújtott pályázatot az öttagú Filmszakmai Döntőbizottság 2012. január 19-én egyhangúlag elutasította, és erről a pályázót értesítette. A döntés nyilvános, azóta is megtalálható a Filmalap honlapján. A Filmalap döntése végleges, a filmet nem kívánja támogatni. A döntőbizottság minden pályázatot szakmai szempontok szerint bírál el, és minden elutasításhoz a pályázó számára megküldi az úgynevezett olvasói véleményt. Ez történt jelen esetben is. Egyéb kommunikáció a felek között nem történt" - áll a Filmalap hétfői közleményében.

Dézsy Zoltán korábban azt állította, NMHH-s határozata van arról, hogy jogosult az állami támogatás igénybe vételére. Az Elment az öszöd 2017 környékén játszódna egy börtönben, ahol négyen ülnek egy cellában: Gyurcsány Ferenc, egy internetes szerkesztő, egy sikkasztó biztonsági őr és egy régi vágású betörő. Gyurcsány a védőbeszédére készül, aminek írása közben a cellatársak felidézik a 2006-os eseményeket, melyek elvezettek az október 23-ai eseményekhez. Gyurcsány Ferencet Sás Péter parodista alakítja, de a produkcióban szerepet kap Szabó Sipos Barnabás is, aki a netes újságírót játssza.

Elment az öszöd - Trailer

A rendező egyébként ugyanaz a Dézsy, aki tavaly lovasrohamot akart rendezni a Károly körúton október 23-án, hogy "újrajátssza a 2006-os lovasrohamot, amikor a Fidesz rendezvényéről távozó ártatlan civileket brutális rendőri támadás ért". Végül ő maga mondta le a forgatást.