Michael Bay bocsánatot kért az Armageddonért

2013.04.23. 13:49

Michael Bay rendező sem tartja jó filmnek az Armageddont, sőt konkrétan bocsánatot kért a filmért a Miami Herald című újságnak adott interjújában. Ő is úgy gondolja, hogy a film lehetett volna jobb, de mindössze 16 hetük volt, hogy leforgassák a filmet, ami nagyon kevés idő. Szerinte ez túl nagy vállalás volt és nem volt fair sem a színészekkel, sem a filmmel szemben.

Bay vállát egyéb terhek is nyomták, például a vizuális effektek felelőse idegösszeomlást kapott, ezért ezt is neki kellett felügyelnie, és hiába hívta James Cameront tanácsért, az már nem segített a filmen. Bay a film utoldsó harmadát maga is újra leforgatná, ennek ellenére szerinte a mozi megállta a helyét.

Az Armageddon a Rotten Tomatoes oldalon 39 százalékot kapott, és 1999-ben a legtöbb Arany Málna díjra jelölt film lett. Megkapta többek között a legrosszabb film, a legrosszabb főszereplő (Burce Willis), és a legrosszabb rendező díját is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?