Népítéletre vár a Vajna által elutasított rendező

2013.04.24. 08:26 Módosítva: 2013.04.24. 17:02

"Ali apám sokat járt Madzsarba, ott ismeretkezett meg én anyámmal, aki akkor még szép szőke volt. Most nem tudom milyen színű, de gondolok most is nagyon szep. Mikor várta apát mindig, forró kafé eszpresszóval, meg nagy szerelmesen is, de ezt titkolta neki. Mikor apa mondta, hogy megveszi őt feleségül, akkor má nem" - egy részlet Ragályi Elemér Ali baba című forgatókönyvéből.

"Álmodtam egy filmet, amit nem fogtok látni" - ezzel a szöveggel tette közzé a Facebookon az operatőr-rendező legutóbbi filmtervének teljes forgatókönyvét. Ragályi az Ali baba forgatókönyvének fejlesztésére három millió forintot kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól egy évvel ezelőtt. A kész forgatókönyv viszont már nem tetszett a bizottságnak, ezért a folytatásra, a gyártás előkészítésére már nem adtak pénzt. (A három millió forintot ilyenkor nem kell visszafizetni.)

"Körülbelül száz filmet készítettem és ezer forgatókönyvet olvastam el. Úgy érzem, hogy ez a forgatókönyv egy jó film lehetőségét rejti magában. Azzal, hogy közzétettem, lehetőséget akartam adni a magyar film iránt érdeklődő közönségnek, hogy ítéljék meg ők, hogy ez a forgatókönyv tényleg nem alkalmas-e arra, hogy leforgassák" - mondta Ragályi az Indexnek. Hozzátette, hogy a forgatókönyv fejlesztésének folyamatát nagyon élvezte, nagyon jól tudtak együttműködni a Magyar Nemzeti Filmalap munkatársaival. Éppen ezért lepte meg, hogy végül egy "szánalmasan silány indoklással" dobták vissza a kész könyvet. "Most arra várok, hogy egyfajta népítélet szülessen a könyvemről. Így, hogy nyilvánosságra hoztam, az emberek össze tudják hasonlítani azokkal a filmekkel, amik elkészülnek majd, amiket elfogadtak és leforgattak" - állítja.

Ragályi azt sérelmezi leginkább, hogy Andy Vajna, filmszakmáért felelős kormánybiztos mindössze másfél mondatos indoklással utasította vissza a könyvét. "Ez a megszégyenítése és a lenézése annak az alkotói csapatnak, amelyik a forgatókönyvön dolgozott" - mondja a rendező. A magyarázat Ragályi szerint egyébként az volt, hogy ez egy szentimentális mű, ami inkább tévébe, mint filmre való. (A film egy kisfiúról szól, akinek édesapja egy török kamionos, édesanyja pedig egy magyar nő.) A rendező szerint a könyv érzelemdús ugyan, de nem szentimentális. "Olyan amin hol sírni, hol nevetni lehet".  Azt sem érti, hogy ez a forgatókönyv fejlesztésének hosszú hónapjai alatt miért nem derült ki, miért csak utólag látta így a filmalap.

Ragályi Elemér elsősorban operatőrként ismert. Ő fényképezte többek között Szabó István Az ajtó, Sas Tamás Apám beájulna, Makk Károly az Egy hét Pesten és Budán, Kern András és Koltai Róbert A miniszter félrelép és Rózsa János Csók, anyu című filmjét. De legalább annyit dolgozott külföldön, mint Magyarországon. Forgatott már Scarlett Johanssonnal és Nastassja Kinskivel az Amerikai rapszódiában, Robin Williams-szel a Hazudós Jakabban, Antonio Banderas-szal az Óvakodj az idegentől! című thrillerben.

Rendezőként eddig két nagyjátékfilmet csinált, a 2005-ös Csudafilmet Kern Andrással és Rudolf Péterrel a főszerepben, majd 2006-ban a Nincs kegyelem címűt. Utóbbi megtörtént esetet dolgozott fel, Pusoma Dénes tragédiáját, akit ártatlanul vádoltak gyilkossággal. Börtönbe került, majd amikor meglett az igazi tettes, kiengedték. De a vele történteket nem tudta feldolgozni és öngyilkos lett. Ragályi jelenleg Grúziában fényképez egy szöveg nélküli, csak képekben mesélő grúz filmet.

"A forgatókönyv-fejlesztés lezárása nem azt jelenti, hogy a Filmalap automatikusan gyártási támogatást is nyújt a filmtervre. A gyártási támogatásnál új szempontok is felmerülnek. Például forgalmazási, filmpiaci szempontok sem hagyhatók figyelmen kívül" - válaszolta kérdésünkre a Filmalap, hogy mégis miért nem lesz sose film Ragályi támogatott tervéből. Az alap szerint csaknem hetven forgatókönyv fejlesztése folyik most is, de ezeknek csak egy részéből lsz majd film.

A Filmalap szerint teljesen normális, hogy sok tervből végül nem lesz film.

"Sok filmterv szükséges ahhoz, hogy abból egy kiemelkedjen. Ez a szakmai garancia arra, hogy sikeres alkotás szülessen. A fejlesztési fázis lehetőséget nyújt egy filmötlet kiaknázására, fő vonalainak újragondolására. Ez egy olyan szakasz, ahol kiderülhet, hogy a filmből valóban lehet-e sikeres és értékes film, amely moziban is és fesztiválokon is nézőire talál" - válaszolták kérdésünkre.