Elek Judit filmje is indul a varsói nemzetközi zsidó filmfesztiválon

2013.04.25. 09:30

Elek Judit legutóbbi filmjét, a Visszatérést is meghívták a Zsidó Motívumok elnevezésű varsói nemzetközi filmfesztiválra, amelyet immár kilencedik alkalommal rendeznek meg a lengyel fővárosban. A pénteki vetítést közönségtalálkozó követi, amelyen a forgatókönyvet is jegyző magyar rendező személyesen vesz részt.

A szerdán kezdődött ötnapos fesztiválon 34 zsidó témájú filmet mutatnak be.

A 2011-ben magyar-román koprodukcióban készült Visszatérés - Retrace című film főhőse Katherine, aki egy erdélyi faluban gyerekként élte túl a holokausztot, majd Svédországban telepedett le. Amikor 1980-ban először látogat vissza családjával a szülőföldjére, nemcsak elveszettnek hitt gyermekkorának boldog és félelmetes emlékei elevenednek meg, hanem szembesülnie kell Ceausescu diktatúrájának nyomasztó valóságával, a férje és húga között kibomló szerelemmel is.

A Visszatérés személyes hangvételű, több idősíkon futó történet. Az önéletrajzi ihletettségen túl az alkotás irodalmi alapjául Mészöly Miklós Szárnyas lovak című novellája, illetve Marguerite Duras Nyáron, este, fél 11-kor című kisregénye szolgált - olvasható a csütörtöki közleményben.
A főszerepben Kathleen Gati látható. A filmet Berger László fényképezte, producere Elek Judit és Cornelia Palos.