A hűtlenség mozgatja a világot

2013.04.29. 13:09

Fernando Meirelles 360 című filmje nagyon különbözik minden eddigi munkájától (Isten városa, Elszánt diplomata), és nem tudom, hogy ezért-e vagy a számtalanszor feldolgozott Arthur Schnitzler Körtánc című színdarabjának átértelmezése miatt pontozták-e le 5,9-re az IMDb-n, de állítom, méltatlanul.

A 360 egy szkeccsfilm, amiben a különálló történetek közös nevezője a hűtlenség, és a félrelépő vagy azt tervezgető felek szépen át- meg átmászkálnak egy másik rövid történetbe is. A világot körbefutó történet Jude Law-val indul, aki egy bécsi útján tervezi megcsalni feleségét, Rachel Weiszt egy szlovák kurvával (Lucia Siposová). A következő rövidfilmből persze kiderül, hogy a feleség egy brazil fotóssal (Juliano Cazarré) már régen megtette ezt, annak a csaja (Maria Flor) ezen rendesen ki is akad, ezért felül egy Brazíliába tartó gépre, ahol mellette Anthony Hopkins ül, akinek a családja szintén egy félrelépés miatt hullott szét - de ne lőjjük le az összes sztorit, a lényeg, hogy a sztori és a szereplők szépen bezárják a 360 fokos kört.

A 360-at szokás a Felhőatlaszhoz is hasonlítgatni, mert nyomokban tartalmaz néhány olyan ezoterikusnak tűnő gondolatot, hogy a hűtlenség bele van kódolva az életünkbe, és eleve elrendeltetett, hogy ki kivel lép félre. Meg persze, hogy nem kell megrémülni a keresztutaktól, csak rá kell lépni az egyikre, és hogy ki ne hagyjuk a kínálkozó lehetőségeket, mert ki tudja, kapunk-e másikat. A közhelyes üzenetek azonban Meirelles adaptációjában nem tolakodóak, és még véletlenül sem tetszelegnek a végső igazság hamis pompájában.

A 360 bár 16-os karikát kapott, nem szexfilm, épphogy csak utal az aktusokra, mindössze Rachel Weisz liheg benne buján és a prosti biztatja fahangon orosz maffiozó partnerét, pár perc erejéig. Ahogy Meirelles egy interjúban mondta, szándékosan vettek vissza az eredeti darab szexközpontúságából, és inkább az emberi kapcsolatokra, a mindenkiben élő szeretetéhségre fókusztáltak.

Ez a szándék nagyon lejön a filmből, sokkal finomabb, letisztultabb lett így a mozi, és ami különösen szimpatikus, az az, hogy nem ítélkezik egyetlen történet egyetlen szereplőjéről sem, akár félrelép végül, akár nem. A gyönyörűen fényképezett képsorok, a visszafogott vágások, az egész filmre jellemző távolságtartás mind-mind megadják az esélyt arra, hogy a néző maga döntse el, melyik szereplőnek ad igazat.

Mindez azonban még kevés lenne ahhoz, hogy közel tökéletesnek minősítsük a filmet, a 360-ban ugyanis az a legszebb, hogy bár valódi sztárparádét vonultat fel, a színészek egyike sem uralja le a vásznat. Nincs rivalizálás, a teljesen ismeretlen színészek egyenrangúak a celebekkel, egyaránt rá lehet csodálkozni Anthony Hopkins érzékenységére és a szlovák Gabriela Marcinková finomságára, Jude Law szerénységére és az orosz Vladimir Vdovichenkov bánatos vadságára. A 360-at élvezet nézni, tőlem megkapta a 9/10 pontot.