Mindenképpen kell egy Hellboy 3
Legalábbis a címszerepet játszó Ron Perlman szerint, írja a screencrush.com. A Hellboy és a Magyarországon forgatott Hellboy 2: Az aranyhadsereg csak mérsékelt siker volt a mozikban a 90 majd 160 millió dolláros bevételekkel, legalábbis a szuperhősös filmek kategóriájában, ahol Batman és a Bosszóállók is egymilliárd fölé meneteltek, biztosan.
Az elengedhetetlen igény egy harmadik részre nem tűnik óriásinak, de a főszerepet játszó Ron Perlman szerint muszáj elkészíteni a folytatást.
Bár egyik film se lett kasszasiker, ettől még nagyon élvezetes mindkét alkotás, a rendező, Guillermo del Toro talán legkiszámíthatatlanabb és legjátékosabb rendezései. Jelenleg ugyan nagyon elfoglalt, beleférhet idejébe egy újabb Pokolfajzat mozi. Főleg úgy, hogy Perlman szerint Guillermo fejében már teljesen kialakult a kép arról, hogyan is kellene kinéznie a harmadik résznek. "Mindketten úgy hagytuk ott az Hellboy 2 forgatását, hogy nem lesz folytatás. Egy idő után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy mindig is trilógiának tervezte a történetet. Nagyon jól strukturált és végiggondolt elképzelése van arról, mi legyen a befejező filmben. Lélegzetelállító és grandiózus lesz, az előző részektől függetlenül is megállja majd a helyét" - nyilatkozta a színész.
Akárhogyan is, del Toro híres arról, hogy a képzelete túlszárnyalja anyagi és időbeli kereteit. Bőven meglehet, hogy a Hellboy 3 is csatlakozik azon filmek sorához, amik a rendező koponyájában rekedtek és soha nem készültek el. Perlman ellenben nem hagy nyugtot a rendezőnek és folyamatosan szorgalmazza a munkálatokat.
"Olyan kérdéseket vet fel az első két rész, amikre mindenképpen választ kell adni. Tartozol a világnak ennyivel" - mondta Perlman a rendezőnek. A színész feltűnik del Toro nyáron megjelenő, Tűzgyűrű című filmjében is.
Rovataink a Facebookon