Natalie Portman Lady Macbeth lesz

Natalie Portman és Michael Fassbender (A szégyentelen) is leszerződött William Shakespeare Macbethjének legújabb filmváltozatához. Portman játssza majd Lady Macbeth szerepét, Fassbender pedig a címszerepet. A rendező Justin Kurzel lesz, aki egyelőre csak két filmet készített, az ismertebb a Snowtown című. Szó sincs valamiféle modern átíratról, a darab a 11. században játszódik majd, ahogy az eredeti, és a párbeszédek sem lesznek átültetve mai nyelvre. Ebben a Macbeth feldolgozásban állítólag nagy szerepet kapnak a csatajelenetek.

Natalie Portman és Michael Fassbender nem először fognak együtt játszani. Mindketten dolgoztak Terrence Malick (Az élet fája) egyelőre cím nélküli projektjében és sokáig úgy tűnt, hogy a Jane Got a Gun című filmben is együtt szerepelnek, de Fassbender végül kiszállt ebből a munkából.

A legújabb Macbeth-filmre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hiánypótló vállalkozás lenne. A Macbeth-ből Orson Welles 1948-ban készített filmet, saját magával a címszerepben. Roman Polanski 1971-ben forgatta le Jon Finch és Francesca Annis főszereplésével. 1997-ben Jeremy Freeston érezte úgy, hogy mindenképpen ezt a történetet kell megfilmesítenie, 2006-ban pedig egy újabb, modern filmfeldolgozás (napjaink Ausztráliájába tették a sztorit) készült Geoffrey Wright rendezésében. Ebben a jóképű Sam Worthington volt Macbeth és Victoria Hill játszotta Lady Macbeth szerepét.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40