Mirren jelmezben rontott ki a színházból

MTI/Index

Ráijesztett egy londoni színház előtt az utcán doboló csoportra a II. Erzsébetet alakító Helen Mirren, aki teljes királynői díszben kivonulva kérte rajtuk számon, hogy miért teszik tönkre az előadást. Mirren, aki a The Audience (Az audiencia) című darabban játssza a királynőt a The Daily Telegraph című brit lapnak számolt be az esetről. "Rémesen éreztem magam, de tennem kellett valamit, mivel elrontották az előadásunkat" - mondta az Oscar-díjas színésznő, akit nemrég éppen ezért a szerepéért tüntettek ki Londonban a Laurence Olivier-díjjal.

A színésznő először A királynő című filmben játszotta II. Erzsébetet, amiért Oscar-díjat is kapott. A dobosok egy meleg zenei fesztiválra akarták felhívni a figyelmet az utcán. Szóvivőjük, Mark Williams kijelentette, hogy borzasztóan bántja őket, amiért felbosszantották Mirrent, viszont nagy örömmel várják a fesztiválra.

Helen Mirren, aki többek között Szabó Istvánnal is dolgozott együtt Az ajtó című filmben, a színház mellett folyamatosan forgat. Csak idén három filmjét mutatják be, egy Phil Spector életéről szóló drámát, a Szörny Egyetem című animációt, amiben az egyik szörnyecske hangja lesz, és Red 2-t Bruce Willis-szel. Utóbbi első részét, a Redet kritikusunk "nyuggerkommandós tucatmozinak" minősítette.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40