Meghalt Hollywood kedvenc animátora

Kilencvenkét éves korában kedden, Londonban elhunyt Ray Harryhausen animátor, producer és rendező, akiről George Lucas úgy nyilatkozott, hogy nélküle nem jött volna létre a Star Wars. Nevéhez többek közt a dynamationnek nevezett stop motion animációs módszer kidolgozása fűződik.

Az 1920-ban Los Angelesben született animátort a King Kong 1933-as verziója indította el a pályán, mint korábban nyilatkozta, teljesen lenyűgözték a dinoszauruszok és az óriási gorilla, mindenképpen tudni szerette volna, hogyan készültek. Harryhausen nem véletlenül szakosodott az olyan élő szereplős filmekre, amelyben animált figurák is vannak, ő készítette például az 1944-es Pánik New Yorkban, az 1957-es Űrszörny, az 1961-es Rejtelmes sziget animációs effektjeit, utolsó munkája 1981-ben a Titánok harca volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40