DiCaprio már Cannes-ban pózol

MTI/Index

Tobey Maguire, Carey Mulligan és Leonardo DiCaprio már megérkeztek a Cannes-i Filmfesztiválra. A színészek nemrég vettek részt egy fotózáson, amit filmjük, A nagy Gatsby kapcsán tartottak. A film rendezője, az ausztrál Baz Luhrmnann szintén megérkezett a fesztiválra, ahogy a zsűri elnöke, Steven Spielberg is. A nagy Gatsby a 66. Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje, versenyen kívül vetítik ma este. Ez lesz a film európai premierje, de Amerikában már játsszák a mozik. Bár a Vasember 3 című kasszasikert nem tudta megelőzni, a második helyen nyitott és már 50 millió dollár feletti bevételnél jár.

A 20-as években játszódó, F. Scott Fitzgerald regényén alapuló történetben a DiCaprio által játszott Jay Gatsby és egy gazdag lány, Daisy egymásba szeretnek. De amíg a fiú a háborúban van, a lány férjhez megy egy gazdag, de szívtelen férfihoz. Hazatérése után Gatsby, hogy visszakapja a szerelmét, nagy vagyont szerez. Carey Mulligan játssza Daisy Buchanant, férjét pedig Joel Edgerton. A mesélő és egyben Gatsby szomszédja, Toby Maguire.

Ez lesz a második alkalom 2009 óta, hogy a fesztivál nyitófilmjét 3D-ben vetítik. Négy évvel ezelőtt az UP volt az első ilyen film Cannes-ban. A nagy Gatsby-t a mozik 2D-ben és 3D-ben is játsszák majd. A film holnaptól látható a magyar mozikban.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40