Szépen működik a Nagy Cannes-i Lélegeztetőgép, jó ütemben prosperál a nemzetközi filmipar a Riviérán. Miközben a sztárok továbbra is csak azért vannak jelen a Croisette-en, hogy a rajongók figyelmét a fesztiválra irányítsák (idén egyébként nem érezhető nagy őrület a nagy nevek körül, botránynak nyoma se), a sokezernyi filmipari hangya szorgosan dolgozik azon, hogy továbbra is legyenek sztárok és legyen fesztivál, melyre a világ figyelme irányítható.
Idei beszélgetéseim alkalmával csak a dolgok menetével elégedett, a filmfelhozatal tekintetében megengedő emberekkel találkoztam. Spielberg zsűrielnökségére rákérdezve a legtöbben azt mondták, hogy a változatosság előnyös dolog, a hollywoodi mogul fontos filmes, és hogy a bolygón amúgy is 7 milliárd ember él, az ő véleménye tehát csak egy a sok közül.
A különböző okokból Cannes-ba látogató filmközeli szereplők tehát elégedettek a dolgok menetével, gyártók és forgalmazók, írók és rendezők, fesztiválszervezők és ifjú reménységek kontaktálnak hevesen, senki sem húzza a száját a válság vagy az időjárás miatt. Pedig a korábbi években sok volt a nyavalygás, mindenki visszaesésről beszélt, a magyarok pedig akkor még nem törődtek bele abba a ténybe, hogy a hazai filmgyártás lényegében befagyott. A Magyar Pavilonban járva a Nemzeti Filmalaphoz tartozó Magyar Filmunió munkatársai a jelek szerint már túl vannak a melankólián, úgy döntöttek, hogy nem viselik vállukon a támogatást vesztett filmesek depresszióját, hanem hisznek az előre bejelentett csodában, és várják az új termést. Várjuk hát mi is!
A többi pavilonban vidám az élet, a legszerencsésebbek azok a nemzetek, akik egybenyitják a „bódéjuk” mögötti hátsó udvart, nagy fogadásokat rendeznek, és hagyják, hogy a vendégek egyikből a másikba áramoljanak, elmosva határokat nemzet és nemzet, ember és ember, józanság és részegség között. Mint említettük, a közérzet kiváló, már az esőre sem lehet panaszkodni, és minden jel arra mutat, hogy mióta az interkontinentális kommunikációnak egyre több és egyszerűbb módja van, a személyes találkozás fontossága csak felértékelődött. Hiába van ugyanis mondjuk napi kapcsolatban két üzletfél szinte minimális kommunikációs költségek mellett, a közös fesztivállátogatás, a közös kikapcsolódás, a közös pörgés mindennél hatásosabb fegyver a kapcsolatépítésben.
Sokan – köztük egy magyar forgalmazó, akivel volt szerencsém együtt ebédelni – akkor is elutaznak Cannes-ba, ha éppen nincsen pénzük vásárolni, mert a pofavizit legalább olyan fontos, mint egy megkötött üzlet, hiszen azt üzeni, hogy „bár most nincsen keret, de jövőre már lesz, úgyhogy nemsokára számíthattok ránk”. Cannes-ban jelen lenni több havi munkát spórolhat meg annak, aki tudja, mikor és merre kell lépnie. És persze nagyon hasznos lehet azoknak, akik kezdő filmesként/gyártóként/forgalmazóként/fesztiválszervezőként tapasztalatokat akarnak gyűjteni, vagy egyáltalán valami kis fogalomra vágynak azzal kapcsolatban, hogy miként működik a filmipar.
Minden magára valamit adó szervezet és filmes szereplő megmutatja magát a Riviérán, még akkor is, ha ugyanazt csinálja kicsiben, amit Cannes nagyban művel. Így fordulhat elő, hogy például a két legnagyobb skandináv filmpiac közös partit ad, ahol italok, tengerpart és falatkák mellett baráti filmfesztiválok munkatársai szolgáltatják a talpalávalót egy lemezlovas-verseny keretében. És bár Cannes a közvélekedés szerint a pompáról, a botrányokról és a nagyestélyikről szól, valójában a zsúfolt standok, teraszok és fogadások dominálnak, ahol mindenki testközelből élvezheti az akolmeleget. Nagy meglepetésre idén nem számítunk, miként a korábbi években sem, itt ugyanis semmi sem lehet eléggé meglepő, vagy ha mégis, akkor pont azért nem az, mert Cannes-ban hivatalból nem illik meglepődni.