no

Meghalt Nagy Viktor, a Nyócker írója

2013.05.23. 09:51
Nagy Viktor forgatókönyvíró és Nagy Zsolt
Nagy Viktor forgatókönyvíró és Nagy Zsolt
Fotó: Schumy Csaba

"Szombaton még bent voltam nála, vasárnap pedig meghalt. Egyáltalán nem számítottunk rá” – mondta el az Indexnek Novák Erik, Nagy Viktor barátja és alkotótársa, a Nyócker producere, és a Zuhanórepülés rendezője. A 2004-es animációs film, a Nyócker újszerű stílusával lett sikeres, később képregény formában is megjelent. A történet középpontjában a kerület megmentése áll, a szereplőknek ismert színészek kölcsönözték a hangjukat és az arcukat is.

Nagy Viktor 2001-ben kizuhant a hetedik emeletről, azóta soha nem épült fel igazán. Tolószékhez volt kötve, deréktől lefelé le volt bénulva. Nagy Viktor mindig nyíltan vállalta drogos és alvilági múltját, börtönben is ült. Saját bevallása szerint az erkélyről is azért esett ki, mert részeg volt.

„Rettenetes fájdalmai voltak, állandóan gyógyszereket szedett, egyszerűen feladta a szervezete a küzdelmet” – mondta el Novák Erik. Nagy Viktor ennek ellenére folyamatosan írt és dolgozott, a Zuhanórepülés Novák Erikkel közös filmje, de a saját nagy könyve nem készült el. „Ennek is nálam vannak a jogai, de valószínűleg ezt más nem tudná befejezni, csak ő. Ez nem az a drogozós, kurvázós vonal, amit együtt nyomtunk, hanem egy nagyszabású történet Pál apostol életéről” - mesélte Novák Erik.

Nagy Viktor április 30-án került kórházba, és május 4-én meghalt, 39 éves volt.