Eddie Murphy újra Beverly Hills-i zsaru lesz
Mostanában hetente jön egy hír arról, hogy folytatják a Beverly Hills-i zsarut. Legutóbb az derült ki, hogy az eddig készült három rész főszereplője, Eddie Murphy hiába készítette el a Beverly Hills-i zsaru tévésorozat bevezető epizódját, nem tetszett a CBS-nek, nem lesz belőle semmi. De az is elhangzottt, hogy a Paramount stúdió lát fantáziát a dologban, és majdnem 20 évvel a Beverly Hills-i zsaru 3 után leforgatná a negyedik mozifilmet,
A Deadline.com internetes moziportál most azt közölte, hogy Eddie Murphy a filmváltozatban is benne van, újra kész eljátszani Axel Foley szerepét. A forgatókönyvet Joseph Appelbaum és Andre Nemec írják.
A Beverly Hills-i zsaru című film első részét Martin Brest rendezte. Az 1984-es sikerfilm több mint 300 millió dolláros (67,8 milliárd forintos) bevételt hozott, a befektetés pedig csupán 15 millió dollár (3,3 milliárd forint) volt. Az 1987-es folytatás Tony Scott, az 1994-es pedig John Landis nevéhez fűződik.
Rovataink a Facebookon