Denzel Washington lövöldözik Locarnóban

2013.08.07. 07:57

A Denzel Washington és Mark Wahlberg főszereplésével, az izlandi Baltasar Kormákur rendezésében készült 2 kaliber című akciófilmet vetítik szerdán a 66. Locarnói Filmfesztivál nyitó gálaestjén, amelyet szokás szerint a Piazza Grandén rendeznek meg. Az izlandi rendező 2000-ben éppen Locarnóban mutatkozott be 101 Reykjavík című alkotásával, amely rögtön elnyerte a locarnói ifjúsági zsűri díját, majd világszerte elsöprő sikert aratott. (A mindössze 61 millió dollárból forgatott 2 kaliber egyébként jól nyitott az amerikai mozikban, a bemutató első hétvégéjén 28 millió dollárt kaszált, amivel az első helyre került.)

2 Guns TRAILER 1 (2013) - Denzel Washington, Mark Wahlberg Movie HD

A tíz napon át tartó fesztiválon összesen húsz játék- és dokumentumfilm verseng a fődíjért, az Arany Leopárdért. A versenymunkák közül 18 világpremier, a zsűrit idén Lav Diaz Fülöp-szigeteki rendező vezeti.

A mezőnyben akadnak alkotások fiatal rendezőktől, mint Corneliu Porumboiu (Cand se lasa seara peste Bucuresti sau metabolism), Albert Serra (Historia de la meva mort), a Vega fivérek (El mundo), valamint Héléne Cattet és Bruno Forzani (L'étrange couleur des larmes de ton corps).De versenyben vannak olyan rendezők is, akik már megfordultak Locarnóban, köztük Aojama Sindzsi (Tomogui), Yervant Gianikian és Angela Ricci Lucchi (Pays Barbare), valamint Thomas Imbach (Mary, Queen of Scots).

Olyanok is erősítik a versenyt, akik mostanában tértek vissza a filmezéshez, mint a svájci Yves Yersin (Tableau noir) és a tajvani Co csi Csang (Su csia co je). Továbbá nagy várakozás előzi meg többek között a Nedves tájak, Charlotte Roche német író azonos című botrányregényének filmváltozatát is David Wnendt rendezésében.

A sztárok is szívesen utaznak Locarnóba. Idén megfordul a Piazza Grandén Jacqueline Bisset, Anna Karina, Faye Dunaway és Christopher Lee is. A színészt és Victoria Abril spanyol színésznőt, Pedro Almodóvar múzsáját egyfajta életműdíjjal, Excellence Awarddal tüntetik ki. A sztárrendezők közül a német Werner Herzog és az amerikai Douglas Trumbull is a meghívottak között szerepel.