Elveszettnek hitt Orson Welles-filmet restaurálnak

2013.08.08. 19:56

Orson Welles egyik eddig elveszettnek hitt filmje ünnepelheti világpremierjét októberben. A Too Much Johnson című némafilmre, amelyet a legendás rendező 1938-ban forgatott, Olaszországban, a pordenonei Cineteca del Friuli filmarchívum raktárában bukkantak, majd átadták restaurálásra az amerikai George Eastman House múzeumnak.

A New York-i filmmúzeum információi szerint eddig azt hitték, hogy a Too Much Johnson egyetlen kópiája megsemmisült 1970-ben, amikor leégett Orson Welles Madridhoz közeli lakóháza. Rejtély, hogyan került az észak-olaszországi filmarchívumba.

A némafilmet a forgatás idején 23 éves rendező William Gillette író Too Much Johnson című komédiájának színpadi bemutatásához készítette a darab alapján. Welles azt tervezte, hogy a produkciót három részre vágja és a New York-i Mercury Színházban előadandó színdarab három felvonásának nyitányaként vetíti le. A forgatást azonban Welles végül nem fejezte be, a tekercsek mindmáig a dobozban maradtak, a színdarabot annak idején a filmes bevezető nélkül mutatták be.

A Too Much Johnson című újrafelfedezett némafilmet a restaurálás után elsőként október 9-én a pordenonei némafilmfesztiválon, majd október 16-án a New York államban lévő Rochesterben mutatják be a nagyközönségnek. A film eredetét három éve megállapító olasz Orson Welles-szakértő, Ciro Giorgini azt mondta, a tekercs megtalálása olyan volt, mintha az ember egy jelentős elveszett, senki által nem látott Caravaggio-festményre bukkanna.

Orson Welles (1915-1985) az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb rendezője volt. Olyan filmekkel tett szert a világhírnévre, mint Az óra körbejár, A harmadik ember vagy A per. 1942-ben Az aranypolgár című, egy médiamogulról szóló filmjéért a legjobb forgatókönyvnek járó Oscar-díjat nyerte el, 1971-ben pedig életművéért kapott Oscar-díjat. A színész-filmrendező Welles 1985. október 10-én hunyt el.