A Karib-tenger kalózai 5 szív a Magányos lovas miatt

2013.08.09. 16:55

A magányos lovas 190 millió dolláros (egyes források szerint csak 170) buktája sokkal nagyobb port vert fel a gyártó Disney-n belül, mint sejtettük. A tavaly a John Carterrel szívó cég nagyon nem örült annak, hogy egy újabb, 200 millió dollárnál is több pénzből összetákolt filmje bukott akkorát a pénztárakban, mint az ólajtó, így szóltak Jerry Bruckheimernek, a Karib-tenger kalózai 5 producerének, hogy mostantól a final cut, azaz a végső változat feletti döntő szót nem ő, hanem a stúdió mondja majd ki.

Ha ez nem lett volna elég, a Disney azt is jelezte, hogy a költségvetést megnyirbálják. A forgatókönyvet még most gyúrják, és nem tudni, Bruckheimer mennyiből tudná leforgatni a filmet, de a hírt közlő The Wrap szerint nem fog még egyszer negyedmilliárd dollárt kapni egy idióta kalózos sztorira, hiába hozott a negyedik rész egymilliárd dollár felett. És hogy miért pont Bruckheimert szívatja a Disney? Mert A magányos lovast is ő hozta tető alá Johnny Depp és Gore Verbinski rendező segítségével.

A Disney eleve nem nagyon akarta A magányos lovast, csak nem tudott ellenállni annak a triónak, ami négy Karib-tenger kalózai-filmet hozott, és keresett nekik több mint hárommilliárd dollárt. A westernt próbálták a lehető legkevesebből kihozni, de 215 milliót így is eltapsoltak rá. Tehették, a Disney a világ legjobban kereső médiacége, 2013 harmadik negyedévében a forgalma meghaladta a 11,6 milliárd dollárt. A bukta viszont bukta, arra nincs bocsánat. Az ötödik Jack Sparrow-filmre a Disney mondja majd ki az áment, és elérik azt, amit már régen szerettek volna, sokkal nagyobb befolyással bírni a náluk forgó filmekre, mint korábban.