Visszavonul a Chihiro szellemországban rendezője

2013.09.03. 11:05

Az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb rajzfilmrendezője, Mijazaki Hajao úgy döntött, hogy a most bemutatott Kaze Tachinu (The Wind Rises) című új munkája lesz utolsó filmje, és utána  nyugdíjba vonul – jelentette be Hisino Kodzsi, a Ghibli japán filmstúdió elnöke vasárnap Velencében. A 72 éves japán mester utolsó alkotása a versenyfilmek között indul a 70. Velencei Filmfesztiválon, és a második világháború legendás japán vadászrepülőgépének, a híres Mitsubishi A6M Zero tervezőjének, Horikosi Dzsiró japán mérnöknek az életét meséli el.

Mijazaki filmrendezőként 1979-ben debütált a Cagliostro vára című filmjével. A Chihiro Szellemországban című filmje 2002-ben elnyerte a Berlinale Arany Medve díját, 2003-ban pedig a legjobb animációs filmnek ítélt Oscar-díjat, és ez az a film, amivel széles körű ismertségre tett szert. De rengeteg nézőhöz eljutottak a Szél hercegnője és a Vadon hercegnője című filmjei is. Utóbbi után egyébként egyszer már visszavonult, de aztán a Chihiro miatt mégis visszatért. A rendező 1985-ben alapította meg Takahata Iszao és Szuzuki Tosio közreműködésével cégét, a Studio Ghiblit.

Mijazaki új animációs filmje kasszasiker lett Japánban, ám a nacionalizmus és a háború veszélyeit boncolgató alkotás egyszersmind kritikák kereszttüzébe állította az Oscar-díjas filmrendezőt. A kommentátorok, filmkritikusok szerint ugyanis a film burkolt figyelmeztetés arra, hogy Japán talán most is hasonló irányba halad, mint annak idején. A 72 esztendős Mijazaki egy júliusi értekezésében maga is hangot adott ezzel kapcsolatos meglátásainak, Abe Sindzó miniszterelnök az ország pacifista alkotmányára vonatkozó átdolgozási javaslataira reagálva.

Mijazaki Velencébe nem ment el, de a tervek szerint a héten Tokióban tart sajtótájékoztatót, mert mindenkitől szeretne elbúcsúzni.