Vajna felesége a Herkulesben szerepel

2013.09.09. 15:56

Bár úgy volt, hogy Palácsik Tímea, Andy Vajna kormánybiztos új felesége szerepel majd a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar filmben, de visszalépett – írja a Blikk. A lap szerint a Herkules című moziban viszont fog szerepelni, egy makedón lányt alakít majd.

A Herkules Dwayne „The Rock" Johnson főszereplésével már hetek óta forog Magyarországon, főleg a Páty és Biatorbágy melletti pusztaságban, valamint a rákospalotai Origo stúdióban dolgoznak Brett Ratner mozifilmjén. Ahogy az ilyen produkcióknál lenni szokott, minden nagy titoktartás közepette zajlik (az Index is járt a forgatáson, de decemberig nem közölhető egy interjú vagy beszámoló sem). Dwayne Johnson azért posztolt a Twitterén pár képet a forgatásról, az egyiken például hosszú hajjal, szöges bunkóval feszít a biatorbágyi pusztaságban.

Herczeg Attila filmje, a Megdönteni Hajnal Tímeát vígjáték, ami egy 15 éves érettségi találkozón játszódik, ahol a főszereplő összejön az osztály egykori legjobb csajával, aki azóta majdnem híres lett. Csakhogy egy másik osztálytársuk felveszi őket, és zsarolásba kezd a felvétellel.

Palácsik Tímea a filmben egy plázacicát játszott volna, aki intim kapcsolatba kerül a Szabó Simon alakította zsarolóval. A vígjátékban olyan színészek játszanak, mint Osvárt Andrea, Simon Kornél vagy Jordán Adél. Az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 227,5 millió forinttal támogatta a film elkészülését.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!