18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Magyarországon nincsenek cukros nénik?

2013.10.04. 12:10
Nem reménytelen, csak realista – foglalja össze a filmjeit fémjelző nyomasztó boldogtalanságot Ulrich Seidl, Ausztria legelismertebb rendezője, aki a Szemrevaló keretében érkezett Budapestre, hogy legújabb filmjét, a Paradicsom-trilógiát lezáró, A remény paradicsoma című filmjét népszerűsítse. Seidl szerint a fogyasztói társadalom visszásságait bemutató filmjeit bárhol forgathatta volna, a felvetett problémák általánosak, ahogyan az elmagányosodás és az intimitás eltűnése is.

Ausztriát sokan gazdagnak, de kiszámíthatónak és unalmasnak tartják Magyarországon. Ebbe a képbe nehezen fér bele az afrikai szexturizmus vagy a feszülettel maszturbáló túlbuzgó nő figurája. A mi Ausztria-képünk téves ezek szerint?

Igen. Sok filmet Ausztriában, osztrák színészekkel forgattam, de forgathattam volna az Egyesült Államokban, Németországban, Svédországban, vagy egész máshol: ott is vannak cukros nénik, akik fekete férfiaknak fizetnek szexuális szolgáltatásokért egzotikus helyeken, vagy kereszttel maszturbáló nők. Magyarországon nincsenek cukros nénik?

Valószínűleg kevesebb. Önt a korábbi filmjei alapján sokan tartották embergyűlölőnek, kukkolónak, provokatőrnek – ez a célja a filmjeivel?

Ma már ez csak részben igaz, a nemzetközi kritika nagy humanistának és mély emberismerőnek tart, aki pontosan tudja ábrázolni a társadalmi síkok ambivalenciáját. Régebben többen aposztrofáltak embergyűlölőnek, de a Paradicsom-trilógia kritikáiban már senki nem nevezett mizantrópnak sem engem, sem a filmjeimet. Úgy érzem, a nemzetközi szakma fejlődött időközben, hozzátanult a munkámhoz. Először minden egyes filmemért meg kellett küzdenem, de ez a munka mára hozta meg a gyümölcsét: megváltozott a megítélésem.

A kritikák valóban agyba-főbe dicsérik, de vajon a közönség, vagyis a jómódban élő középosztály, akiket pellengérre állít filmjeiben, szintén magára ismer a filmekben?

Seidl és a boldogságkeresés

Ulrich Seidl 1952-ben született Bécsben. Dokumentumfilmesként indult, filmjeiben is egyedi dokumentarista stílusban mutatja be szereplőit, görbe tükröt állítva a jómódban, de érzelmileg sivár közegben élő középosztály elé. 2001-ben robbant be a köztudatba Kánikula című filmjével.

A remény paradicsoma Seidl boldogságkeresés-trilógiájának harmadik része. A filmek egy érzelmileg elidegenedett világban a maguk módján a boldogságot kereső nőket mutatnak be. A három film főszereplői rokonok: a harmadik filmben a fogyókúratáborba vonuló kiskamasz az első részben megismert kenyai szexturista lánya, és a második részben látott, túlbuzgó hitét néha bizarr szexualitásban kiélő Anna Maria unokahúga.

Ezek a filmek nem is működnének, ha nem lenne olyan nézőközönség, akit érdekel a film, és aki megszólítva érzi magát.

A trilógia utolsó részének címében a remény szerepel, pedig a filmek óriási reménytelenséget és boldogtalanságot sugároznak. Honnan ered ez a reménytelenség?

Nem lehet úgy nekiállni, hogy csak a reménytelenségről szóljon egy film. A film bizonyos valóságokra világít rá, tehát nem reménytelen, hanem csak realista. Ha megnézzük, három nőről mesélek, akik keresnek valamit: keresik a szerelmet, a beteljesülést, a szexualitást, a fizikai közelséget. Nemcsak keresik, hanem csalódnak is ebben, és ez a keresés és csalódottság mindennapi és általános.

Ön szerint ez a csalódás elkerülhetetlenül része az életünknek?

Igazából ez csak egy vetülete ennek a társadalomnak. Sok oka van ennek, de mindegyik az egyén elmagányosodására vezethető vissza. Ezeknek a nőknek például egy bizonyos kor után egyre nehezebb elérniük egyfajta intimitást, közelséget. A fiataloknak ez könnyebben megy.

A legújabb film a legfiatalabb nőről szól: a középkorú nők után Melanie 13 éves kiskamasz, aki fogyókúratáborban tölti a nyarat. A fiatalsága tragikusabbá teszi a történetet, vagy éppen reményt kelt?

Természetesen a fiatalabbak nyitottabbak, és ezért sokkal több reménnyel mennek neki egy-egy akadálynak, miközben meg is akarják hódítani az életet és a világot. A harmadik darab éppen ezért sokkal reménytelibb, mint az első kettő.

Utolsó kérdésként: van kedvenc magyar rendezője?

Nincs.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport