Tom Hanks megint tengerre szállt

A Forrest Gump után ismét olyan kisembert alakít Tom Hanks, akit a körülmények összejátszása sodor a hőssé válás felé. Richard Phillips kapitányt 2009-ben ejtették túszul a teherhajójára támadó kalózok: a kapitány helytállásának köszönhetően Phillipsnek és legénységének sem esett bántódása. Nem így a kalózoknak. Vér, verejték és könnyek vártak az újságírókra Paul Greengrass legújabb filmje, a Phillips kapitány európai premierjén.

Vörös szőnyegen vonuló, mosolygó sztárok estélyiben és frakkban, villogó vakuk, a kordonon mikrofonnal áthajoló riporterek – általában így képzeljük el a filmfesztiválok megnyitóit. A Brit Filmintézet 57. Londoni Filmfesztivál hivatalos megnyitója is így zajlott szerda este a Leicester Square-en. Amikor azonban Tom Hanks, Paul Greengrass rendező és a többiek az Odeon mozi előtt összegyűlt tömegnek integettek, a fesztivál valójában már 12 órája zajlott, kezdetei pedig sokkal szerényebbek voltak ennél. Reggel fél kilenckor csak a munkába siető irodai dolgozók és a galambok népesítették be a teret, meg az a néhány tucat, kávéját szorongató álmos újságíró, aki a Phillips kapitány sajtóvetítésére érkezett.

Erre a filmre hasonló elvárásokkal ül be az ember, mint a United 93-ra: mindkét film valós történetet mesél el, és mindkettőnél tudjuk, hogyan végződik. Ennek ellenére szörnyen izgalmas és magával ragadó a film: bár 134 perces, egyszer sem éreztem közben, hogy túl hosszú lenne, végig feszült izgalomban tartja a nézőt.

Tom Hanks ezúttal is kisembert alakít, a kicsit rozsdás, kicsit avítt Maersk Alabama konténerszállító lassan nyugdíj felé közelítő kapitányát, aki Szomália partjai mentén hajózik délnek rakományával, amikor lerohanják őket a kalózok. A javarészt fegyvertelen Richard Phillips és legénysége hősiesen küzd a géppisztolyokkal felfegyverzett betolakodókkal, így eleinte úgy tűnik, emberveszteség nélkül ússzák meg a kalandot – mígnem a kalózok a busás váltságdíj reményében magukkal nem viszik a mentőcsónakban a kapitányt.

“Don't worry, it's just business. Nobody gets hurt” (Ne aggódj, ez csak biznisz. Senkinek nem esik bántódása) – mondja Muse, az egyik kalóz Phillipsnek, és eleinte úgy tűnik, tényleg csak pénzügyi tranzakcióról van szó. Ahogy a film elején látjuk a kapitányt és legénységét az unalmas hétköznapok során, az öreg hajó szűkös tereiben végezni mindennapos munkájukat, úgy ez is csak egyfajta napi rutin a kalózok számára, egy feladat, amit muszáj elvégezni, egy állásban, amit nem feltétlenül ők választottak.

Bár izgalmas akciófilmként is működik, Paul Greengrass és Billy Ray, a forgatókönyvíró mélyebb kérdéseket is feszeget. A kalózok nem egydimenziós rosszfiúk, hanem a főnök bosszújától tartó kisemberek, akik talán nem hagytak volna fel a halászattal, ha a szomáliai vizeket nem halászták volna le a külföldi cégek gigantikus hajói – vagy legalábbis így érvel az egyik kalóz karrierválasztása mellett. “Muszáj, hogy legyen valami más is, nem csak a halászat és a kalózkodás” - fakad ki Hanks karaktere, mire a túszejtő így válaszol: - “Talán Amerikában igen.”

Persze, amikor felvonul az amerikai haditengerészet három gigantikus rombolóval és féltucat helikopterrel, aztán előkerülnek a Navy SEAL-ek is, akkor elkerülhetetlen a dagadó mellizmok és bicepszek, meg a fegyverek seregszemléjének kliséje. De – talán azért, mert Greengrass brit és nem amerikai – mégsem klasszikus túszejtős-kiszabadítós film ez: bár a kommandósok mentik meg a kapitányt, a valódi hős mégis Phillips, aki végig megőrzi emberiességét. Elsősegélyt ad például az egyik sérült kalóznak, aki inkább riadt fiú még, mintsem férfi, és persze meghozza a legnagyobb áldozatot is, amikor magát túsznak felkínálva elvonja a kalózokat a hajójától és a legénységétől.

Greengrass korábban is szívesen választott filmjei alapjául megtörtént eseményeket, lehetőleg minél vitatottabb témákban: A véres vasárnap az észak-írországi tüntetők közé lövő katonákról szólt, a United 93 pedig a szeptember 11-i terroristákon felülkerekedő hősies légiutasokról. “Szeretek arról filmeket készíteni, ami a világban történik” - mondta a rendező a film szerdai sajtótájékoztatóján - “Megpróbálkoztam romantikus vígjátékokkal is, de nem ment valami jól” - tréfált. Romantikus vígjátékokról nem tudunk, de a thrillerei igen sikeresek: ő jegyzi a második és harmadik Bourne-filmet is, többek között.

A rendező ennél a filmjénél is arra törekedett, hogy minél valósághűbben mesélje el a történetet. “Egy bonyolult és több napon át tartó helyzetet kellett két órára tömörítenünk, így elkerülhetetlenül egyszerűsítenünk kellett és ki kellett hagynunk néhány dolgot, ám ezek nem sértették a történethűséget.” Így például a kalózok a valóságban korán reggel jutottak fel az Alabama fedélzetére, és csak késő délután távoztak túszukkal – a filmben mindez tizenöt perc alatt zajlik le. Greengrass szerint a valóságra alapuló filmek nagy előnye, hogy ha ügyes az ember, nem kell sokat hozzátenni a történethez. Igen fontos számára azonban a készülő darab “empirikus hitelessége”.

A kalózszerepeket például mindenképpen szomáliai színészeknek szánták, ám Los Angelesben vagy éppen New Yorkban nem nagyon akadtak ilyenek, mondta Greengrass. Így Minneapolisban tartottak nagy nyilvános meghallgatásokat, ahol számos szomáliai él: közülük választották ki a filmben zseniálisat alakító négy színészt. A kisebb szerepeket, mint a kalózfalu lakóit és a másik kalózhajó legénységét brit színészek alakították.

A hitelesség érdekében Hanks, Greengrass és a többiek arra is vállalkoztak, hogy valódi tengeren forgassák a jelenetek egy részét, nem pedig stúdióban, ahogy manapság szokás. “A mentőcsónak volt a legborzasztóbb” - mesélte Greengrass. “Alig lehetett elférni benne, és nagyon alacsonyan ült a vízen. Elkezdtünk forgatni, és a focus puller öt perc után lehányta Tomot. Aztán Barry (Ackroyd, az operatőr) is okádott”. Voltak azért jelenetek, melyeket a stúdióban, egy hidraulikus állványra szerelt csónakban vettek fel. “Olyan volt, mint egy vidámparki attrakció, mozgott minden irányba, de nem dobált annyira, mint a tenger, a focus pullerekre leselkedő veszedelem” - humorizált Hanks, aki a szerepre készülés során találkozott magával Richard Phillips kapitánnyal is.

“Elég szürreális lehet, amikor egy pasas, konkrétan Forrest Gump, besétál a nappalidba és közli veled: filmet forgatunk az életedről, és én foglak alakítani, akár tetszik, akár nem” - mondta el a sajtótájékoztatón Hanks. De Phillips számára nem volt ismeretlen a sztárok világa, megmenekülése után ugyanis kisebb híresség vált belőle is, sőt a film New York-i premierjén is megjelent családjával. Tom Hanks két alkalommal is meglátogatta: “volt, hogy zokniban ült a kanapén és nézte a kosármeccset, és így dumáltunk, nagyon kiegyensúlyozott, rokonszenves, vicces fickó. Kivéve, ha dolgozik, mert akkor igazán undok is tud lenni.”

Mint Hanks elmondta, nem a viszontagságai alatti lelkiállapotáról kérdezte a kapitányt, inkább az apró részletek érdekelték. Például hogy milyen iszonyatos hőség volt a mentőcsónakban – az egyenlítői vizeken nappal gyorsan negyven fok fölé szökött a hőmérséklet, és ennek megfelelően a mosdatlan, megsebzett testek is bűzlöttek. Vagy hogy a kalózok megpillantásának pillanatában a kapitánynak ki kellett törölnie agyából az életét addig irányító szabályokat, és – mint Hanks fogalmaz – egészen másként kellett gondolkodnia ahhoz, hogy legyen esélye a túlélésre. A kisember hőssé válásának története megrázó, izgalmas és katartikus - és érzésem szerint ez a harmadik Oscart is meghozhatja Hanksnek. A Phillips kapitány november 7-én kerül a magyar mozikba.