2013 a Disney eddigi legsikeresebb éve

2013.11.14. 11:15

A Pixarral, a Marvellel, az ABC-vel, az ESPN-nel és a Star Wars révén immár a Lucasfilmmel is a szárnyai alatt a Disney könnyedén világuralomra törhet a szórakoztató média területén. A szórakoztatóipari társaság versenytársait megelőzve törte meg minden idők legnagyobb jegypénztári bevételeinek rekordját a világpiacon. A korábbi csúcsot szintén ők állították fel 2010-ben, amit elsősorban a Toy Story 3 és a Tim Burton-féle Alice Csodaországban sikereinek köszönhettek. A médiatársaságnak most sikerült meghaladnia eddigi 3,791 milliárd dolláros jegypénztári bevételeit, amivel 2013 lett a Disney eddigi legsikeresebb éve. Ehhez túlnyomórészt az Óz, a hatalmas, a Szörny Egyetem, valamint két Marvel-film, a Vasember 3 és a Thor: Sötét világ nyereségei járultak hozzá. Csak a Vasember 1,2 milliárd dollárt hozott a kasszáknál szerte a világon, míg az alig két hete bemutatott Thor jelenleg 348,5 milliónál tart.

Természetesen joggal merül fel a kérdés, hogy meddig áll majd fenn a jelenlegi csúcs. Iparági jóslatok szerint valószínűleg nem sokáig, hiszen 2015 nagy várományosa például a Star Wars hetedik epizódja, a Bosszúállók Age of Ultron című folytatása, az Ant-Man, a Hamupipőke filmváltozata és a Tomorrowland is George Clooney-val. A Disney tehát, úgy tűnik, megállíthatatlan.