Mégis elkészülhet a Beverly Hills-i zsaru 4
Jerry Bruckheimer sztárproducer visszatért Hollywoodba, nem is akárhogy: 3 évre szóló szerződést kötött a Paramount stúdióval, ráadásul ezalatt az idő alatt olyan kasszasikergyanús filmeket akar összehozni, mint a Top Gun 2 és a Beverly Hills-i zsaru 4. Utóbbinak a rendezője Brett Ratner lenne (a Csúcsformában miatt már ismerős neki a vicces zsarufilm műfaja), a főszereplő pedig természetesen az 52 éves Eddie Murphy lenne. A sztori állítólag Detroithoz fog kötődni, hiszen Axel Foley eredetileg ebben a városban teljesített szolgálatot.
Eddie Murphy régóta fel akarja támasztani a Beverly Hills-i zsaru brandet, hiszen ennek (és a 48 órának) köszönhetően lett belőle a 80-as és a 90-es évek egyik legünnepeltebb mozisztárja. A filmeket nemrég egy tévésorozattal folytatta volna, amiben a szintén rendőrnek álló fiát (Brandon T. Jackson) segítette volna a bűn elleni harcban, de a pilot epizód nem tetszett a CBS-nek, és lehúzták a vécén a projektet. A Paramount stúdió vezetői viszont már a nyáron jelezték, hogy komolyan gondolják a negyedik mozifilmet: az infót maga a forgatókönyvíró, Shawn Ryan szivárogtatta ki a Twitterén.
A Beverly Hills-i zsaru 1984-ben 300 millió dolláros bevételt hozott - miközben a forgatás maga csupán 15 millió dollárba került. Az 1987-es folytatás még szintén nagy siker volt, a harmadik rész 1994-ben megbukott. A negyedik részről évek óta keringenek pletykák, így a téma a kamuplakát-készítők kiapadhatatlan kincsesbányája, hasonlóan a Terminátor 5-höz, a Halálos fegyver 5-höz és a Rambo 5-höz. (via Geektyrant)
Rovataink a Facebookon