Szügyig gázol a kokóban Scorsese farkasa

2013.12.29. 12:37

A csaló brókerekről mi magyarok is tudnánk mesélni, de annyit, és különösen olyanokat, mit az amerikaiak nem. Nálunk azért a kilencvenes évek végén nem azzal ünnepeltek egy sikeres átverést, hogy égő gyertyát dugtak a seggükbe, majd beszédképtelenre kokózták és dugták magukat egy magángépen. Scorsese A Wall Street farkasa című filmjében Leonardo DiCaprio ennél még cifrábbakat is megtesz. Mi meg élvezzük.

Drog, pina, átverés, drog, drog, pina, drog, pina, pina, átverés, drog, hegyibeszéd, drog, drog, drog, pina, drog, FBI. Nagyjából ennyi a története Martin Scorsese háromórás opouszának, ami tulajdonképpen annak a trilógiának a lezárása, ami a Nagymenőkkel kezdődött és a Casinóval folytatódott, és az elődökhöz hasonlóan arról szól, hogy nagyon magasról lehet igazán kurva nagyot esni. A történet dettó a valóságban gyökerezik, egy Jordan Belfort nevű igazi gyökérről szól, aki a kilencvenes években azzal kereste magát gennyesre, hogy hiszékeny kisbefektetőket vett le kamurészvényekkel.

A történet meglehetősen lineáris, látjuk, ahogy a 22 éves Belfort egy nagymenő Wall Steet-i brókercég lótifutijaként kezdi az ipart, majd leteszi a brókervizsgát és munkába áll - pont aznap, amikor a tőzsde olyat zuhan, mint utoljára 1929-ben, így az álommeló helyett marad a kulimunka. (A filmben ugyan erről nem esik szó, de Belfort a valóságban henteseknél házalt fél disznókkal ebben az időszakban.) Főhősünk nem esik kétségbe, és hamar talál magának egy másik brókercéget, csak éppen kis hiányosságokkal - amit ők csinálnak, az illegális. Mivel azonban őt ez egy percig sem zavarja, szépen beilleszkedik a telefonon keresztül nem létező vagy értéktelen részvényeket áruló cégbe, ahol kiváló kommunikációs képességeinek hála hamar rohadt sok pénzt keres, és kisvártatva saját bizniszbe kezd. Ugyanabba, jóhogy.

Innentől indul be igazán Scorsese filmje, és ülteti fel a nézőt a hullámvasútra. Belfort a milliókat kurvákra, drogokra, még több kurvára és embertelen mennyiségű drogra költi, no meg az ilyenkor szokásos dolgokra, jóseggű szőke feleségre, nagy házra, nagy yachtra, nagy helikopterre és sportkocsikra. És éli világát, úgy, hogy közben egy percig sem baszkurálja a lelkiismeret azért, mert a megkeresett milliókat (egy év alatt 49 milliót szedett össze, összesen 110 millióig tartott a fáklyásmenet) mások zsebéből veszi ki, sőt, a kuncsaftokat szarba sem nézi, és miközben valami értéktelen fost beszél rájuk mézesmázos hangon, az irodában iszonyú obszcén és tuskó mozdulatokkal illusztrálja véleményét a lúzerekről.

A filmet az USA-ban elég vegyesen fogadták, ami alatt azt értjük, hogy a nézők nagy többsége rühellte azt a mérhetetlen mennyiségű dugást, pinát, csöcsöt és drogozást amit Scorsese - valljuk be, néha kissé öncélúan - a filmben benne hagyott. Nem tudom, milyen lehetett az eredeti, NC-17-es, azaz pornóbesorolást érő verzió, amiből a cenzorok 12 percet kiszedettek, mert ami maradt, az így is elég meredek. Amellett, hogy DiCaprio premier plánban szívja fel egy kurva vaginájából a kokót és a seggébe tényleg gyertyát dugnak, van tömegszex, orális szex, tán még törpeszex is, de erre nem mernék mérget venni.

Jó, értjük, Belfort életstílusát mutatja be a rendező, és nem követendő példának állítja be, de csodálkoznék, ha nem lenne előadásonként legalább egy 22 éves közgazdászhallgató a nézőtéren, aki ne akarna azon nyomban Belfort bőrébe belebújni. Pedig hiba lenne, az ilyen történeteknek ritkán van jó vége, azoknak meg különösen nem, amik a valóságban is megtörténtek. Az amerikai közönséget az is mérhetetlenül felháborította, hogy szerintük Scorsese a filmben piedesztálra emeli Belfortot, aki annyi ember életét tette tönkre, pedig erről a filmben szó sincs.   

Az antihős maga narrálja az eseményeket, ami arra tökéletesen alkalmas, hogy a néző tisztában legyen azzal: ez nem egy megbízható faszi. Amit látunk, az az események egy verziója, annak az embernek a visszaemlékezései alapján, aki 110 millióval károsított meg pár vidéki patikust és mérnökembert. Scorsese egy pillanatig nem esik ki a szerepéből, és nem csinál példaképet Belfortból, egyszerűen görbe tükröt mutat a pénzsóvár amerikai társadalom elé, tessék, ezt csinálták az öltönyösök is, nemcsak a vegasi és New York-i maffiózók a rosszul szabott zakókban. 

Ebben partnerre lelt a színészgárdában, amiből persze messze kiemelkedik DiCaprio - a pali egyszerűen lenyűgöző, olyan tökéletesen átlényegül minden jelenetben, hogy az valami félelmetes, ha nem jelölik Oscar-díjra a szerepért, nincs igazság Hollywoodban. DiCaprio társát az a Jonah Hill alakítja, akit eddig a Pénzcsinálón kívül szinte csak Judd Apatow-vígjátékok állandóan füvet szívó lúzereként láthattunk, most egy bútorasztalosból lett brókert hoz nagyszerűen, aki DiCaprio oldalán végigdugja-szívja-hazudja a filmet, és láthatóan rohadtul élvezi, amit csinál.

A többiek (Jon Bernthal, Margot Robbie, Matthew McConaughey, Rob Reiner, Kyle Chandler vagy Jean Dujardin) is engedelmesen alávetették magukat Scorsese akaratának, Chandler az elmúlt két évben már legalább negyedjére játszotta el a megvesztegethetetlen kormánytisztviselőt, Robbie pedig simán egy szál pinára vetkőzött a rendező kedvéért, pedig a meghallgatáson kijelentette, hogy ő ugyan nem fog még csak pucér segget sem mutatni.

A film három órája egy hangyafasznyival tűnik hosszabbnak a kelleténél, ha teszem azt két lelkes hangú, az ügyfelek megvezetésére buzdító beszédet vagy egy félórányi kurvázást kivágnak belőle, sokkal feszesebb lett volna. Értjük persze, hogy miért nem így lett, Scorseset nagyon szorította az idő, hogy december 31-ig bemutathassa a filmet, mert csak így veszik figyelembe a Filmakadémia tagjai az Oscar-nevezéseknél. Ha végre DiCaprio nyer is egyet érte, már megérte. 

IMDb: 8,9 pont
Rotten Tomatoes: 76%
Index-ítélet: 9/10

Jordan Belfortról és arról, pontosan hogyan is szedte össze a 110 milliós vagyonkát három év alatt, egy másik cikkben írunk bővebben.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!