Beteg filmekkel támadnak a magyarok

2014.01.06. 14:56

2011 januárjában nevezték ki Andrew G. Vajnát a nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztosnak, és noha az általa létrehozott Magyar Nemzeti Filmalap akkor évi 8-10 filmet ígért, a 2011-es évet elvitte a konszolidáció, majd 2012-ben sem mutattak be egyetlen, Filmalap által támogatott filmet sem. A lassú átmenetre a filmkészítés tempója az egyik indok: a Liza, a rókatündér című film például 2011 decemberében kapott támogatást, de csak 2014 őszére készül el. 2013-ban már szivárogtatott az új rendszer, (ezek sorrendben: A nagy füzet, Isteni műszak, Coming out), de az igazi áttörés 2014-re várható, minden hónapban lesz új magyar filmbemutató. 

Megdönteni Hajnal Tímeát (bemutató: február 13.)

Valentin-napon érkezik a mozikba az új magyar romkom, az új Valami Amerika, a közönségfilm, ami végre mindenkinek tetszeni fog. Kemény elvárásokkal kell majd szembenézni a reklámos Herczeg Attila első rendezésének, de egyelőre sem a trailer, sem a plakát nem rémisztett el minket. „Tudod, nekem most bizonyítanom kell” – mondta az Indexnek a rendező a forgatáson, majd hozzátette, hogy a mélyreszántás helyett inkább zsánerfilmre kell számítani, de állítása szerint ő és forgatókönyvírója (Csurgó Csaba) is mindent megtettek, hogy ”ne egy letolt gatyás vígjáték és ne is egy egy-kétezer értő embert meg a szerzőt érdeklő fesztiválsiker” legyen a végeredmény. Az Osvárt Andrea főszereplésével készült filmben egy érettségi találkozó körül bonyolódik a történet, amelyben mindenkinek egy célja van: megdönteni Hajnal Tímeát. A férfi főszereplő Simon Kornél lesz, de feltűnik még Lengyel Tamás és Szabó Simon is.  

Költségvetés: 334 millió forint, ebből 233,5-öt adott a Magyar Nemzeti Filmalap
Néznivaló: A rendező kisfilmje, a Mindenki boldog

Megdönteni Hajnal Tímeát

Couch Surf (bemutató: március 6.)

Az év a rendhagyó főszereplőkről fog szólni: Dyga Zsombor filmjének sztárja például egy kanapé, amely a film mind a tizenkét jelenetében szerepel. Ebből egyet (a Dramaturg Tanács címűt) már vetítettek a tavalyi Friss Hús fesztiválon, abban Gyabronka József és Takátsy Péter szerepelt, és elég ígéretesnek tűnt.  "A tizenkét epizódban van pokol, fiú albérlet, Tátra és 1971 is, mindenhova elvittük és letettük a kanapét" – foglalta össze a koncepciót a rendező. A teljes szkeccsfilmben a kanapén kívül persze lesznek híres színészek is, a maga epizódjában mindenki főszereplőnek érezheti magát, Elek Ferenc, Hámori Gabriella, Bartsch Kata, Fullajtár Andrea, és Anger Zsolt is.

Költségvetés: 30 millió forint, a Filmalap nem adott rá egy fillért sem
Néznivaló: A rendező legjobb filmje, a Köntörfalak

Argo 2 (bemutató: április 2.)

Pont tíz év telt Árpa Attila két Argója között: a folytatás nem közvetlenül kapcsolódik az előző rész fináléjához, a sztori is ugrik előre tíz évet. Balog Tibi épp kiszabadult a börtönből, és újra be akar szállni a bizniszbe, de ezzel sikeresen magára haragítja a high tech-kütyükkel és szamurájkardokkal felfegyverzett japán maffiát. „Balog Tibi bandája kimeríthetetlen humorforrás. Tahó magyar bűnbandaként még az internethez sem értenek, és a hozzájuk kerülő adathordozón sem tudják megnyitni az adatokat" – vázolta a humorforrást a rendező. A forgatáson úgy láttuk, hogy az Argo 2 a Kill Bill és a hortobágyi western nagy találkozása lesz. A sok autós üldözés, lövöldözés és robbantás mellett szerepel még benne Kovács Lajos, Scherer Péter, Kulka János és Bicskey Lukács. 

Költségvetés: 300,5 millió forintot adott a Filmalap
Néznivaló: A rendező előző filmje, az Argo 

Viharsarok (bemutató: 2014. április)

Viharsarok
Viharsarok
Fotó: Protoncinema

Császi Ádám első rendezése lesz a Filmalap második melegfilmje a Coming out után, itt nem kibuzul a főszereplő, hanem olyan speciális szerelmi négyszögben bonyolódik a sztori, amiben csak egy lány szerepel. És megtörtént eseményeken alapul! „A fülembe jutott az a valós történet, amelyből a Viharsarok íródott. Elemi szinten megragadott és nem engedett el. Számomra a filmnek kötelessége azt megmutatni, hogy a kisebbségeknek, a társadalom margóján élőknek is van arcuk, történetük, amit el kell mesélni, másképp nem lehet megérteni őket" – mondta a rendező egy interjúban. A főszerepekben újoncok lesznek (Sütő András, Varga Ádám, Téby Zita és a német Sebastian Urzendowsky a Viszlát, első szerelem és Pénzhamisítók című német filmekből). A rendező nem tart a fogadtatástól: „Elkeserít, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül. Hogy erről a témáról tabu beszélni és nem magától értetődő, hogy két meleg fiú történetét el lehet mesélni, és ennek van létjogosultsága. Pontosan azért rendeztem meg ezt a filmet, hogy ez megváltozzon.”

Költségvetés: extraalacsony 120 millió, ebből 62 milliót adott a Filmalap
Néznivaló: A rendező legjobb kisfilmje, a Gyengébb napok

Zéró (bemutató: 2014. tavasz)

Zéró
Zéró
Fotó: Playtime

A fésületlen Egyetleneimmel bemutatkozó Nemes Gyula második filmje, a Zéró is elég zabolátlan lesz. A 2017-ben játszódó sztori a méhek lehetséges eltűnéséről és a környezetvédő anarchista terroristákról szól majd. Az első epizód burleszk lesz, ebben a főhős mézgyárost alakít. A második melodrámának készül, ebben kivonul a hegyekbe, hogy méhészkedjen, és itt szembesül azzal, hogy a méhek kihalnak. A harmadik rész akciófilm lesz, amelyben a főhős terroristaként száll szembe a fogyasztói társadalommal. Az egész dokumentumfilmszerűen zárul majd, itt a főszereplő a „méhek paradicsomát” keresi meg Afrikában. A főszereplő, akárcsak az Egyetleneimben, Kovács Krisztián lesz, a női főszereplő Martina Krátká, és egy fontos ökoterrista szerepben Udo Kier is feltűnik majd. 

Költségvetés: 180 milliót adott a Nemzeti Filmalap

Utóélet (bemutató: 2014. ősz)

Utóélet
Utóélet
Fotó: Kmhfilm

Sok jól sikerült kisfilmje miatt talán az elsőfilmes Zomborácz Virág debütálását előzi meg a legnagyobb várakozás, bár a 2008 óta készülő film valóban a világ egyik leglassabb produkciója. De remélhetőleg megéri rá várni, a bizarrnak tűnő kísértethistória szerencsétlen főhősét eleve Mózesnek hívják, aki mindentől retteg, szóval el lehet képzelni, hogy reagál arra, amikor az apja szelleme visszatér, mert még akadtak elintézetlen dolgai Földön. Mi pont egy olyan szórakoztató napon jártunk a forgatáson, amikor betlehemes gyerekek mészárolták egymást, és még egy jászol is felgyulladt, amit a Szűz Máriának öltöztetett Mózes, a civil Kristóf Marci taposott el. Ennél jobban filmet nem várunk idén.

Költségvetés: a Filmalap 193, 6 millió forintot adott
Néznivaló: A macska szerepe a francia irodalomban

Fehér isten (bemutató: 2014. ősz)

Fehér isten
Fehér isten
Fotó: Protoncimena

Mundruczó Kornél, a Cannes-i Filmfesztivál kedvenc magyar rendezője egy utópisztikus állatmesét rendezett. „Mi lenne, ha csinálnánk egy partizánfilmet, nagyon pici költségvetéssel – egy kutyáról” –- tette fel a kezdőkérdést a rendező, majd kiderült, hogy állatokkal forgatni egyáltalán nem olcsó mulatság. A Fehér isten című új filmjéhez több mint 200 kutyát idomítottak be, akik a filmben megszállják a várost és a mindenkori elnyomottak nevében a felsőbbrendű emberek ellen fordulnak. "Igenis van egy ignorált réteg az ember alatt. Nem vesszük emberszámba, hanem leigázzuk. Nagyon megragadott ez a gondolat, hogy mit képzelünk magunkról? Miért igázzuk le az állatainkat?" A főszereplő tehát egy Hagen nevű kutya, őt keresi a Lili nevű gazdája (az amatőr Psotta Zsófia), de azért rengeteg színész is lesz a filmben: Zsótér Sándor, Thúróczy Szabolcs, Nagy Ervin, Monori Lili, Bodnár Erika, Gálffi László, sőt számos filmes is, mint Gothár Péter filmrendező, Téni Gábor producer és Vranik Krisztián zeneszerző. 

Költségvetés: 670 millió forint, ebből a Filmalap 280 milliót adott
Néznivaló: Mundruczó első filmje, a Nincsen nekem vágyam semmi

Délibáb (bemutató: 2014. ősz)

Délibáb
Délibáb
Fotó: Szilágyi Lenke / Mirage Film Stúdió

Isaach de Bankolé, Jim Jarmusch kedvenc színésze magyar filmben szerepel! Az elefántcsontparti színész alakítja ugyanis a rabszolgamunkára fogott focistát Hajdu Szabolcs Délibáb című westernjében. Emellett Hajdu is ráment az állatokra, 250 libát, 20 gyöngytyúkot és 50 tarkamarhát használtak a forgatáson statisztaként. Ők úgy kerülnek a sztoriba, hogy az afrikai focista (ez lesz Bankolé) a botrányba fulladt szlovákiai meccse után egy hortobágyi tanyára menekül, ami valójában egy rabszolgatelep. Hajdu már a Bibliotheque Pascal morbid bordélyházában is megmutatta, hogy a kínzások terén elég élénk a fantáziája, amikor a Délibáb forgatásán jártunk, éppen darazsakkal akarták halálra csípetni a főszereplőt. Tűkön ülve várjuk a premiert!

Költségvetés: 560 millió, ebből 350-et adott a Filmalap
Néznivaló: A Bibliotheque Pascal az IndaFilmen

Parkoló (bemutató: 2014. ősz)

A készülő Parkolót korábban párbajfilmként harangoztuk be, hiszen Lengyel Ferenc és Szervét Tibor feszülnek egymásnak egy 1965-ös Ford Mustang miatt. A filmben tulajdonképpen ez a veterán autó játssza a harmadik főszerepet, de szegény a forgatáson majdnem szétesett a színészek alatt. A lényeg, hogy a parkolóőr (Lengyel) nem engedi, hogy egy bizonyos helyre álljon az autó, mert ott halott madarak vannak eltemetve. „Mindenki keresi a Parkoló műfaját, és én is azt gondolom, hogy ez egy dráma. De nem kilátástalan, nem letaglózó, egyszerűen csak mindenki más helyen van, mint ahol lennie kellene” – jellemezte a filmet Miklauzic Bence rendező. További vonatkoztatási pontként Anders Thomas Jensen és Pedro Almodóvar neve merült fel, és ne feledjük, hogy szerepel még a Beugróból és a Társas játékból ismert színésznő, Pokorny Lia is. 

Költségvetés: 300 millió, ebből 208,5-öt adott a Filmalap
Néznivaló: A rendező előző filmje, A zöld sárkány gyermekei

Senki szigete (bemutató: 2014. ősz)

Mikor lesz már megint egy olyan jó film, mint a Moszkva tér? – szegezték a kérdést időről időre Török Ferenc rendezőnek, aki bár utálja, hogy mindig ezzel jönnek, de az új rendezése, noha nem folytatás, kicsit mégis olyan lesz, mint a Moszkva tér. Mármint annyiban, hogy a Senki szigete is fiatalokról szól, vad és vicces: egy vidékről szökött menyasszony (Jakab Juli), egy taxisofőr lány (Bánfalvi Eszter) és egy kosárlabdázó fiú (Mohai Tamás) keresik a boldogságot, de ennél az általános leírásnál sokkal több kiderül a szereplőkről és a film hanguláról ebből a werkvideóból. Stohl András pedig lenyalt hajú titokzatos üzletember lesz ebben a különös történetben: Sándor Pál producer azt kérte a rendezőtől, hogy őrüljön meg, legyen a film teljesen bolond. Ebből még bármi kisülhet. 

Költségvetés: 239 millió forintot adott a Filmalap
Néznivaló: A legendás Moszkva tér

Liza, a rókatündér (bemutató: 2014. ősz)

Liza
Liza
Fotó: Filmteam

Balsai Mónit egy ország szerette meg a Társas játék című HBO-sorozat főszerepében, idén ősszel a Liza, a rókatündér címszereplőjeként pedig végre a moziközönséget is meghódíthatja. Ujj Mészáros Károly filmjében a japán mitológiából ismert ún. kitsunét, azaz egy kíméletlen rókadémont alakít, akinek egymás után halnak meg az udvarlói. A Lizában tehát sok lesz a japánkodás: a főszereplő a japán nagykövet özvegyét (Molnár Piroska) ápolja, és van egy láthatatlan barátja egy japán táncdalénekes (David Sakurai) formájában, akivel együtt szoktak énekelgetni, igen, japánul, ebből kapunk ízelítőt a hangulatos teaserbenA forgatáson mindenesetre groteszknek és viccesnek tűnt a film, reméljük a végeredmény is az lesz. 

Költségvetés: 420 millió forint, ebből 220-at adott a Filmalap
Néznivaló: Ujj Mészáros Károly kisfilmje, az Alena utazása

Víkend (bemutató: 2014. ősz)

A magyar Deliverance címke még 2008 körül, az első forgatókönyv születése idején ragadt rá a 2014 őszén mozikba kerülő Víkendre. A sztori ugyanis hasonló: sikeres nagyvárosi negyvenesek vidékre mennek pihenni, de a hegyi közösség nem nézi jó szemmel a betolakodókat, a falusi idill rémálomba csap át: Gryllus Dorka véletlenül lelő egy helybélit. A szereplők között ott találjuk még Simon Kornélt, Lengyel Tamást, sőt Árpa Attilát is.  „Nagyon vékony jégen táncolunk. Nem mindegy, hogy egy magyar gyártású thrilleren tényleg megijednek-e vagy csak röhögnek a nézők. Sajnos úgy érzem, ma minden magyar film mínuszból indul, mert van egy közmegegyezés, hogy a magyar film csak szar lehet” – szomorkodott Mátyássy Áron rendező a forgatáson. De vonatkoztatási pontként a Coen-testvérek és David Fincher neve hangzott el, úgyhogy ebből még valami jó is kisülhet. 

Költségvetés: 281 milliót adott a Filmalap
Néznivaló: Mátyássy szemlefődíjas filmje, az Utolsó idők

A szerdai gyerek (bemutató: 2014. ősz)

Állami gondozottak és szegényeket segítő mikrohitelprogram: Horváth Lili a magyar film klasszikus témáját már előző filmjében, a Péterfy Bori és Törőcsik Franciska főszereplésével készült Napszúrásban is üdítően újszerűen, emberi szemszögből dolgozta fel. A szerdai gyerekben tovább boncolgatja a témát: főszereplője egy 19 éves, állami gondozásban felnőtt lány, akit a civil Vecsei Kinga alakít. A szerdai gyerek nem a Napszúrás folytatása: „Inkább azt gondoltam tovább, hogy egy ilyen lánnyal mi történik akkor, amikor nagykorú lesz, és az intézetből kikerül a kinti világba, ami persze egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte, ráadásul meg kell tanulnia anyává válni, miközben nem kapott mintát arról, hogy mi az az anyai törődés” – magyarázta az Indexnek a rendező. A sztori szerint szeretné visszakapni ötéves fiát, ezért egy mikrohitelprogram segítségével mosodát nyit. Az amatőr szereplők mellett feltűnik még Börcsök Enikő, Thuróczy Szabolcs, Nagy Ervin és Dér Denisa is. 

Költségvetés: 338 millió forint, 205 milliót adott a Filmalap
Néznivaló: A rendező szuper filmje, a Napszúrás

Swing (bemutató: 2014. ősz)

A film, ami arról híres, hogy Kulka János transzvesztitaként látható benne, igen, ez Fazekas Csaba második rendezése, a zenés-táncos műfajban induló Swing. Három szuper csaj játszik benne: Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és fiatal Törőcsik Franciska, a negyedik nő szerepére a rendező alig merte felkérni Törőcsik Marit, de végül összeszedte a bátorságát, hiszen a filmhez egy valódi dívára volt szüksége. Éppen a túl sok nő miatt kellett egy olyan férfi, aki imádja a régi idők díváit, és szereti öltöztetni őket, ez lett Kulka János. A sztori szerint a csajok az ötvenes évek női trióinak stílusában turnézzák körbe a Balatont. „Már nagyon régen szerettem volna egy olyan zenés komédiát csinálni, amiben sok nő van, és sok remek színésznővel lehet együtt dolgozni” - nyilatkozta nekünk a forgatáson a rendező

Költségvetés: 495 millió forint, ebből 327 milliót adott a Nemzeti Filmalap
Néznivaló: A rendező előző filmje, a Boldog születésnapot!

Mancs (bemutató: 2014. tél)

Ismét egy kutyás film: Mancs, a híres magyar mentőkutya 2006-ban pusztult el, és nagyjából azóta akarnak filmet csinálni róla, ám végül úgy alakult, hogy a sztori alakításánál eltekintettek a híres mentőkutya valódi történetéről, Pejó Róbert rendező egy teljesen fiktív sztorit rakott össze, aminek a megtörtént események helyett inkább a nézőpont lesz az érdekessége, hiszen megjelenik a kutya szemszöge. Igen, Igor Lazin animációi mutatják be, hogy mi zajlik a kutya fejében, akit egyébként összesen négy kutya alakít, kettő kölyökkorában, kettő pedig felnőttkorában, és végeredményben egy általános mentőkutyasors jelenik meg benne. Ez a kedves kutyáról szóló film talán majd közelebb hozza egymáshoz a kutyásokat és a nem kutyásokat, reménykedett a forgatáson a tréner, Halász Árpád.

Költségvetés: 375 millió, ebből 253-at adott a Filmalap.