Már a franciák se néznek francia filmet

2014.01.07. 16:19

Több mint öt százalékkal visszaesett tavaly a francia mozik forgalma, az amerikai filmek uralták a francia piacot, írja az MTI. A francia mozik tavalyi bevétele 1,2 milliárd euró volt, ami 5,3 százalékos csökkenés az előző évihez képest. A franciák összesen 192,79 millió jegyet váltottak, szemben az egy évvel korábbi 203,56 millióval. 

És ha ez nem lenne elég nagy csapás a francia moziknak, az is kiderült, hogy a tíz legnagyobb bevételű film közé csak egy francia produkció került be, a Les Profs című családi vígjáték. 2012-ben még három hazai film szerepelt a tízes toplistán. A francia filmek bevételének aránya a 2012-es 40,3 százaléktól 33,3 százalékra csökkent. További csapás, hogy az elmúlt évtizedben a tavalyi volt a második olyan év, amikor egyetlen francia film látogatottsága sem érte el az ötmillió nézőt.

Az amerikai filmek forgalmazása viszont tavaly a piac 53,9 százalékát fedte le 103,9 milliós jegyeladással, szemben a 2012-es 42,7 százalékkal. Több mint tíz éve nem volt arra példa, hogy az amerikai filmek 50 százalékon felüli részesedéshez jussanak a francia piacon. A legnagyobb nézettséget, 4,4 millió jegy eladásával a Gru 2. érte el, az első ötben szerepel még a Django elszabadul, a Vasember 3 és a Gravitáció is, valamint sereghajtóként a Les Profs.

Pedig a franciák igenis csinálnak jó filmeket, az Index tavaly is megemlékezett a Magyarországon is látható legjobbjaikról. És akkor az Adéle életéről még nem is beszéltünk.