Egymást díjazzák az amerikai rendezők

2014.01.08. 12:48

Kiderült, kiket neveztek az amerikai rendezők szakszervezetének (Directors Guild of America) tagjai idei díjátadó-ünnepségük játékfilm-kategóriájában: Alfonso Cuaron a Gravitációval, Paul Greengrass a Phillips kapitánnyal, Steve McQueen a 12 év rabszolgasággal, David O. Russell az Amerikai botránnyal, Martin Scorsese a Wall Street farkasával nyerte el a kollégák elismerését. A győztest január 25-én, az amerikai rendezők kamarájának hatvanhatodik díjátadóján, a Los Angeles-i Century Plaza Hotelben hirdetik majd ki. A szakmai elismerést a szervezet mintegy 15 ezer tagjának szavazatai alapján ítélik majd oda.

Scorsesének ez már a nyolcadik jelölése a DGA történetében, 2006-ban pedig nyert is a Téglával. Russel pályájában ez a második DGA-nevezés, míg Cuaron, Greengrass és McQueen számára ez lesz az első lehetőség, hogy hazavigyék az Amerikai Rendezők Céhének díját.

"Soha nem várok semmit" – nyilatkozta Russel a jelölés kapcsán a Varietynek. "Főleg miután tavaly nem nyertem a Napos oldallal." Az Amerikai botrány rendezője azt is elárulta, hogy szerinte a film, gazdagsága és őszintesége miatt, jó eséllyel indul a megmérettetésen.

Cuaront, Greengrasst, McQueent, Payne-t és Russellt egyébként a múlt hónap során a Golden Globe-ra is jelölték, míg Scorsesét kizárták a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók filmes díjátadójáról. Az Amerikai botrány és a 12 év rabszolgaság volt az a két film, amelyeket a színészek és a producerek céhe – a Screen Actors Guild, valamint a Producers Guild of America –, sőt, a Golden Globe is a nevezettjei között tud.

Tavaly Ben Affleck Argo-akciója nyerte el a direktorok díját, ami csupán a hetedik olyan DGA-győztessé tette, aki az elmúlt 65 évben nem nyerte el a legjobb rendezőnek járó Oscar-szobrocskát is. Az elmúlt kilenc évben jól összecsengett a DGA és az Oscar végítélete, emlékezetes kivétel viszont a 2003-as év, amikor a rendezők szervezete Rob Marshallt jutalmazta a Chicagóért, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia pedig Roman Polanski Zongoristáját ítélte a legjobbnak.

A DGA díjátadójának további esélyeseit csak később jelentik be: a televíziós és reklámkategória indulóit csütörtökön, a dokumentumfilmesek nevét pedig csak hétfőn ismertetik. Nemrég hozták nyilvánosságra jelöltjeiket az amerikai forgatókönyvírók és producerek is – természetesen ezzel is vannak bőven átfedések.