Újabb melegesküvő Hollywoodban: 42 év után házasodtak

2014.01.08. 12:43

Lily Tomlin, a Nashville, a Rövidre vágva, Az utolsó adás és Az elnök emberei sztárja 42 évnyi együttélés után szilveszterkor összeházasodott Jane Wagner forgatókönyvíróval. A 74 éves, Tony- és Grammy-díjas színésznő négy évvel fiatalabb barátnőjével Los Angelesben kötött házasságot.

Lily Tomlin 1971-ben találkozott élete szerelmével, Jane Wagnerrel, akivel ma is együtt él. Szexuális orientációját soha sem titkolta, bár először konkrétan 2001-ben beszélt róla a sajtónak. Amikor 2008-ban a Just Out című magazinnak interjút adott, kifejtette, hogy a szakma már jóval korábban tisztában volt azzal, hogy leszbikus, magánéletéről azonban nem igen beszél a nyilvánosság előtt. Részt vett feminista és meleg mozgalmakban is. 1995-ben szerepet vállalt az HBO által gyártott The Celluloid Closet című dokumentumfilmben, amely a hollywoodi melegkről szólt.

Tomlinnak számos meleg szerepe volt pályafutása során, ő volt az első a komikák közül, aki fellépéseiben férfi ruhába bújt - írja róla a melegvagyok.hu. Egyik kedvenc férfi alakítása Pervis Hawkins, fekete bőrű rhythm-and-blues soul énekes volt. Szakállban, bajusszal és afro hajjal lépett színpadra. Így nem csak a nemi sztereotípiákon tört át, hanem a faji előítéleteken is. 1999-ben pedig Georgie Rockwell, egy idősebb, és nyíltan leszbikus amerikai hölgy karakterét játszotta Zeffirelli Tea Mussolinivel című filmjében.