Narrátor: Halál

2014.01.31. 13:32

Egészen érthetetlen, hogy A könyvtolvaj hogyan úszta meg a díjözönt (mindössze a legjobb zene díjára jelölték a BAFTA-n és a Golden Globe-on), pedig ennél könnyfakasztóbb II. világháborús dráma már nagyon régen nem volt a mozikban.

A német-osztrák származású, de Ausztráliában született fiatal író Markus Zusak 2005-ben megjelent regénye 230 héten keresztül szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, tucatnyi irodalmi díjat kapott, mégis nyolc évig kellett rá várni, hogy valaki filmre vigye.

Ez a valaki pedig nem más, mint a Dowtown Abbey egyik rendezője, Brian Percival, akinek ez a második filmje – és úgy tűnik, hogy nagyon érdemes megjegyezni a nevét. Percival ugyanis olyan ritka érzékenységgel, mértéktartással és türelemmel kezelte ezt a világháborús mikrotörténetet, amit tanítani kellene.

A könyvtolvaj 1939 elején kezdődik, amikor az alig kilenc éves Liesel Memingert (Sophie Nélisse) kommunista édesanyja öccsével együtt éppen egy München közeli kisvárosba viszi, hogy örökbe adja, tudván, hogy rá koncentrációs tábor vár. A kisfiú azonban a vonaton meghal, anya és lánya a sínek mellett temeti el.

A temetésen segédkezők véletlenül elejtik A sírásók kézikönyve című kötetet – ez lesz az első könyv, amit az akkor még analfabéta Liesel elemel. A kislányt a vöröskeresztesek Hans (Geoffrey Rush) és Rosa Hubermannhoz (Emily Watson) helyezik el, és már az első napon összebarátkozik a szomszéd házban lakó hirtelen szőke kisfiúval, Rudyval (Nico Liersch), akinek példaképe Jesse Owens fekete bőrű világbajnok futó, és nem érti, hogy miért baj, ha ezért korommal befesti az arcát.

Miközben Rosa mama olyan akár a mennydörgés, durva és kíméletlen, Liesel és új apja szép lassan összebarátkoznak, egymást tanítgatják olvasni A sírásók kézikönyvéből, és a pincében a falra festik fel közös szótáruk szebbnél szebb szavait.

A kisvárosba lassan szökik be az irtózat, előbb csak egyenruhát kell húzniuk az iskolásoknak, majd gyűlésekre járniuk, ahol máglyákat raknak a nemkívánatos könyvekből, aztán nem kapnak munkát azok, akik nem lépnek be a pártba, és végül szépen sorban elviszik a főutcából a zsidó könyvelőt, a fűszerest – mindenki szeme láttára, miközben alig valaki mer a védelmükre kelni.

A könyvtolvaj (2013) előzetes

A család életét egy éjszakai váratlan kopogtatás változtatja meg – Hans első világháborús katonatársának fia náluk keres menedéket a zsidóüldözés elől. Maxet (Ben Schnetzer) előbb az emeleti szobában ápolják, majd a hideg és nyirkos pincében bújtatják el, Liesel pedig mindennap lemegy hozzá beszélgetni, felolvasni és ápolni.

Max lesz az, aki először ébreszti rá a kislányt, hogy az a sok szép szó, amit a máglyáról meg a polgármester könyvtárából összelopkodott olvasmányaiból kijegyzetelgetett, önálló életre keltek a fejében. A szavak pedig jobban gyógyítanak minden gyógyszernél, a mesék hősei képesek túlharsogni a légitámadást.

Zusak regényének és Percival filmjének legnagyobb erőssége, hogy nem zsidó-náci ellentétpárban gondolkodik, hanem úgy mutatja meg nekünk a második világháborút, mint amiben minden hétköznapi ember áldozat volt. Az aprócska város egyszerű lakóin keresztül, akik akkor is összerezzentek a sarkon feltűnő fekete kocsitól, ha nem volt miért félniük; akik készségesen vették a kabátjukat, ha bekopogtatott egy egyenruhás, mert tudták, hogy valami miatt értük is eljöhetnek egyszer; akik éheztek, nélkülöztek, és akik nem mellesleg a túlélés mellett megpróbáltak emberek is maradni – ki-ki a maga módján.

Mindezt úgy, hogy Percival kerüli a látványos akciókat, nincsenek brutális háborús jelenetek, nincsenek kíméletlen elhurcolások, vallatások, és mégis, a vacogtató félelem már a film első pár percében észrevétlenül bekúszik a bőrünk alá. Mert hiába nem néz ki a kisvárosból, sőt a Mennyországnak nevezett utcácskából sem, pontosan tudjuk, mi történt azokban az években Németországban – a megaláztatás, a fájdalom és az aggódás felnagyítódik, megsokszorozódik, a könnyek pedig megállíthatatlanul csordogálnak 120 percen keresztül.

Nem kis mértékben segíti elő ezt az élményt, hogy Percival a gyönyörűen fényképezett kisvárosba szinte hibátlan szereplőgárdát válogatott össze. Nagy valószínűséggel a kis Lieselt játszó Sophie Nélisse marad meg a nézők fejében, aki korához képest tényleg hihetetlen átéléssel és lelki finomsággal hozza ezt a nem hétköznapi karaktert. De én mégis inkább a Hubermann házaspárt alakító színészek összjátékát emelném ki, Geoffrey Rush szeretettel, aggódással és emberséggel teli szép lelkét, és Emily Watson pokróc stílusa mögött megbúvó védelmező, féltő anyát. A Hullámtörés Bessének igazi ajándék volt ez a főszerep, ha másért nem is, miatta mindenképp érdemes megnézni ezt a filmet.

Na meg azért a főszereplőért, aki akár csak a regényben, úgy a filmben is bele-beleszól az eseményekbe. Ő a Halál, aki a narrátor szerepét játssza, és mint ilyen, minden szereplőt pontosan ismer: hol siet, hogy elvihesse valamelyiküket, hol pedig ad még egy kis időt – az ítélet azonban nem maradhat el. 10/10.



  • Hírek
  • Bankszámla