Még mindig élen A Wall Street farkasa

Bár mi szörnyűnek találtuk, és mindössze  2 ponttal jutalmaztuk a Herkules legendáját, a nézők azért kíváncsiak rá, hiszen a harmadik helyen nyitott a magyar jegypénztárakban. Nem tudta azonban leverni A Wall Street farkasát, ami töretlenül az első helyen van, összesen 344 ezer nézővel. Még ezen a hétvégén is több mint húszezren nézték meg, míg a Herkules legendáját közel 18 ezren, a második helyen álló Mogyoró meló című animációt pedig 19 ezren látták. Az Amerikai botrány, ami az idei Oscar-díj egyik nagy várományosa, a negyedik helyre szorult. 

Hatodik hete játsszák a magyar mozik, de Leonardo DiCaprio brókerfilmje kirobbanthatatlan a mozis toplista éléről, azóta legalábbis nem előzte meg semmi, eddig 463 millió forint bevételt termelt. 

Új bemutató volt A könyvtolvaj és Banks úr megmentése is, de csak a nyolcadik és a kilencedik helyig jutottak, és benne van az első tízben az általunk is méltatott Augusztus Oklahomában című film, ami éppen a tizedik, eddig 21 ezren látták. 

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32