Az amerikaiak imádják a kommandósaikat

2014.02.05. 10:08

Három éve nem volt ilyen jó januárja az amerikai moziknak. Egy hónap alatt 894 millió dollárt kerestek, ennél jobban utoljára 2010-ben jártak, akkor több mint egymilliárd dolláros bevételük volt az év első hónapjában.

'Lone Survivor' Trailer 2

A mostani kaszát jelentős részben Mark Wahlberg afganisztáni katonafilmjének, A túlélőnek köszönhetik, amit december végén mutattak be, és egy hónap alatt több mint 105 millió dollárt termelt Amerikában. Ez azért is különösen jó eredmény, mert a film nem volt kiemelkedően drága, negyven millió dollárból készült. A nem kicsit hazafiasra sikerült A túlélő még csak most kezd kaszálni Amerikán kívül, nálunk csütörtökön mutatják be.

A film Marcus Luttrell, egykori SEAL-katona könyve alapján készült. A főhős Afganisztánban harcolt, de egy felderítés során helyi pásztorokba botlottak, lelepleződtek, és elképesztő túlerővel, 250 al-Kaida-terroristával kellett szembeszállniuk. Ahogy a film címéből kiderül, Luttrell megúszta a dolgot, amit egy afgán falu segítőkész lakosainak köszönhetett.

A hasonló témájú filmek közül A túlélő máris lenyomta a jóval összetettebb Zero Dark Thirty-t, ami 95 millió dollárt hozott Amerikában, és megközelítette Ridley Scott szomáliai háborús filmjét, A sólyom végveszélybent (108 millió dollár).