A Kes, Nevem Joe és a Szesztolvajok rendezője, a 77 éves Ken Loach a 64. Berlini Filmfesztiválon csütörtök este életműdíjat kapott. Az Arany Medve-életműdíjat, amit Jiří Menzel adott át, Loach ötven éve tartó karrierjével érdemelte ki.
Loach 1966-ban készítette el Cathy Comes Home című doku-drámáját a BBC számára egy hajléktalanná váló munkásosztálybeli családról. Az első vetítést húszmillióan követték, ami az akkori brit lakosság harmada volt, azóta is ez az egyik legjelentősebb tévétörténeti esemény Angliában. Nemzetközi elismertségre a bányászfaluban játszódó Kes-sel (1969) tett szert, amelyben egy nehéz sorsú fiú és egy sólyom barátságáról mesélt.

Cannes-ban legutóbb a zsűri nagydíját nyerte el Szesztolvajok című vígjátéka, pár évvel korábban a Felkavar a széllel (2006) pedig az Arany Pálmát hozhatta el. Berlinben többek között a Még egy csók (2004) és a Katicabogár, katicabogár (1994) szerepelt a fesztivál programjában. Az idei Berlinale Loach tiszteletére tíz korábbi filmjét tűzte műsorra, a díjátadó ceremónia után az 1993-as Kőzáport vetítették.
Loach jelenleg az 1930-as évek Írországában játszódó Jimmy's Hall című új filmjén dolgozik, ez Magyarországon az év második felében kerül a mozikba.
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon