A Riksaláz győzött Los Angelesben

Csütörtökön adták át a 4. Magyar Los Angeles-i dokumentumfilm fesztivál nyerteseinek díját a Szépművészeti Múzeum kávézójában. A nyertes Somogyvári Gergő Riksaláz című dokumentumfilmje lett, ami az Amszterdamban élő és dolgozó magyar riksásokról szól, és ami teljes egészében megnézhető nálunk az indafilmen.

A második Nagy Viktor Oszkár Két világ közt című filmje lett, ami a Magyarországon élő külföldi menekültekkel és beilleszkedési lehetőségeikkel foglalkozik, a harmadik pedig Szalay Péter A nyolcak nyomában című munkája lett, ami a múlt század eleji neves művészcsoportot mutatja be. A díjakról Kálmán Gábor, a Nemzetközi Dokumentumfilm Szövetség elnöke vezetésével három tagú, amerikai filmes szakemberekből álló zsűri döntött: Gábor Kálmán dokumentumfilmes, Cathy Portuges  és Harlow Robinson egyetemi tanárok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32