Márciusban újra kinyit a bezárt Tabán mozi

A Budavári Önkormányzat hosszútávú együttműködési megállapodást köt a Budapest Film Zrt-vel a Tabán mozi működtetésére. A megállapodás alapján az Önkormányzat 2014-ben 5 millió forinttal támogatja a mozi működését.

Fotó: Kovács Tamás

Nagy Gábor Tamás polgármester a testületi ülésen elmondta:

A Budavári Önkormányzat fontosnak tartja megőrizni a Tabán mozit, mint kulturális és közösségi teret, annak értékeivel és évszázados múltjával. Ezért is állt az Önkormányzat a Mentsük meg a Tabán mozit! elnevezésű kezdeményezés élére és vállalta fel a kulturális missziót.

A testületi ülésen Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. igazgatóságának elnöke köszönetét fejezte ki az Önkormányzatnak a mozi támogatásáért, mivel

a Tabán mozi Buda egyetlen filmszínháza, így hiánypótló szerepet tölt be a kerület és a budai városrész életében.

A március 20-én nyitó Tabán mozi a korábbinál bővebb filmkínálattal, premierfilmekkel várja majd a látogatókat. Lehetőség lesz filmklubok, fesztiválok megrendezésére, ifjúsági-oktatási célú filmes rendezvényekre, suli-mozi szolgáltatásra. Újra megnyílik a kávézó és a téka is. Az önkormányzati támogatásnak köszönhetően az I. kerületi, 60 évnél idősebb vendégek és a diákok lakcímkártya és diákigazolvány felmutatásával jelentős a 18 óra előtt kezdődő filmeket 600 forintos belépővel látogathatják.

A Tabánban tavaly, december 30-án tartották az utolsó vetítést, majd december 31-én bezárt, mert a mozi külső bérlői szerződése lejárt, és a szerződést nem hosszabbították meg. A mozi bezárása után civil szervezetek tárgyalásokat kezdeményeztek a tulajdonos Budapest Film Zrt.-vel és a Budavári Önkormányzattal, ennek érett be most a gyümölcse

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32