Teljesen animált lesz a harmadik Hupikék-film

2014.03.13. 15:37

Készül a harmadik Hupikék törpikék film, de nem folytatódik tovább a családdal való kalandjuk, hanem teljes egészében rajzfilm lesz a dologból. A gyártók tehát hangsúlyozzák: tulajdonképpen nem a harmadik részt készítik el, hanem az elsőt, hiszen a film a törpök eredetéről szól majd. A teljes egészében komputer animált rajzfilm 2015. augusztusában kerül a mozikba, és utána még két folytatást is terveznek, de ott ismét visszatérnének az élő szerelők.

Az új film stilisztikailag sokkal közelebb áll majd az eredeti rajzfilmhez, hangsúlyozták a készítők. A törpöket 1958-ban alkotta meg Peyo,azaz Pierre Culliford belga képregény művész. A hupikékek azóta is jó üzletnek bizonyulnak, az első Hupikék törpikék mozifilm 563,7 millió dollárt hozott világszerte, a második rész már jóval gyengébben szerepelt, 347 és fél millió dollárral, ezért is dönthettek a váltás mellett.

A Sony Pictures Animation közben azt is bejelentette, hogy a spenót zabáló Popeye is egész estés, animációs filmet kap.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?