Advertisement

Vásárolj 4db Somersby-t, töltsd fel az AP kódját és nyerj!

Mintha a hátunkba kést szurkáltak volna

2014.03.20. 12:20

Havonta jönnek az újabb és újabb magyar vígjátékok, a legviccesebb és leghangulatosabb magyar film mégis egy dokumentumfilm volt az utóbbi időkben: az HBO és a Filmalap támogatásával készült Szerelempatak, amit mi is imádtunk. Pedig más se történik benne, mint öreg nénik és bácsik mesélnek benne szexről és szerelemről. Teszik ezt

  • viccesebben, mint az erőltetett szexkomédiák
  • őszintébben, mint a mindent megmutató művészdrámák
  • és meghatóan, mert ott van mögöttük 80 évnyi megélt tapasztalat és elszalasztott boldogság.

Sokan tabudöntögetőnek tartják a Szerelempatakot. Szerinted is tabukat dönt a filmed?

Nekem ez eszembe se jutott, amikor nekifogtam. Persze a keresztény Európában vannak tabuk. A faluközösségben a feleség nem beszélhette meg a férjével, hogyan is lenne jó a szex. Szerencsés volt, akinek harmonikus volt a testi szerelmi kapcsolata. De én nem vagyok feminista, a Szerelempatak nem a férfiakat kritizálja. Ez sokkal inkább egy életigenlő film. Annyira nyomorult az élet, mindenhol csak a háborúk, forradalmak és az emberi jogok sárba tiprása folyik, hogy az embereknek szükségük van a pozitívabb filmekre. Már a legelső szinopszisban leírtam, hogy olyan filmet akarok csinálni, aminek nézése közben nem jön le az emberek arcáról a mosoly. Számomra ez egy érdekes játék volt, mert az összes eddigi filmem komoly volt. Most pedig nagyon precízen fel kellett építeni a humort. A nézők felváltva sírnak és nevetnek a Szerelempatakon, úgy látszik megvan benne a szükséges drámai hullámzás.

Sós Ágnes, a film rendezője
Sós Ágnes, a film rendezője

Ugyanakkor nem akartam, hogy a film kimerüljön annyiban, hogy „jaj de vicces a szexről beszélni”. A Szerelempatak nem csak a szerelemről szól. Nem véletlenül van benne a Tercsi néni története, aki 80 évesen meggyilkolt egy betörőt, és börtönben volt 3 évig, vagy például az, amikor az egyik néni elmeséli, hogyan segédkezett egy szülésnél, és mentette meg a beszorult babát. A Szerelempatakban benne van az élet és a halál, az évszakok és a szerelem körforgása. Ezek az emberek sokkal közelebb voltak és vannak még a természethez, és a filmben is hangsúlyos az ösztönvilág jelenléte.

Vannak megrendezett jelenetek a Szerelempatakban? Megvártad például, amíg az öregasszonyok tényleg felmennek szalonnát sütni a hegyoldalba?

Kritikánk a filmről

Ha az előzetes alapján azt gondolnánk, hogy a Szerelempatak egy pörgős, belevalós, vicces dokumentumfilm, akkor csak félig-meddig lenne igazunk, mert legalább annyira elgondolkodtató és megrázó is. Persze lehet röhögni azon, hogy a faluban azzal szívatták a fiatal házasokat, hogy az ágylécre csengőt kötöttek, hogy mindenki hallja, ha házaséletet élnek, és az is komikus, ahogy az egyik öregember arra panaszkodik, hogy „az isten miért nem vette el a kívánságot is a tehetetlenséggel”, de bármennyire is „igyekeznek” a főszereplők, a rendező meg a vágó is, valahogy mégis szívszorító az egész.

Igen. Ahogy a mesében is olvasod, ezek az emberek tényleg visznek magukkal szalonnát, hagymát, pálinkát. Abban a jelenetben például csalókát indultak szedni, csak túl magasan volt, ezért végül nem mentek fel odáig. Fontos volt számomra, hogy olyan faluban forgassunk, ahol még dolgoznak az öregek, ahol még megvan az archaikus környezet. A Szerelempatak egy parasztmese-film. Ezt nem tudtam volna megvalósítani Magyarországon, mert még a 90 éves néninek is annyira modern a szóhasználata. Ismerőseim ajánlották dr. Balázs Lajos néprajzkutató professzort, aki a testi-lelki szerelem témakörében már írt egy könyvet, az Amikor az ember nincs es ezen a világon-t. Az első szereplőmhöz Balázs Lajos küldött, aki aztán továbbküldött többhöz is. De magyar szereplők is maradtak a filmemben, először ugyanis itthon kezdtem el forgatni, és nem volt szívem kivágni például azt a Dénes bácsit, aki azt mondja, hogy

„a férfi ott legyen, ahol kell: a tetején”

A Szerelempatak egy „kreatív dokumentumfilm”, ami azt jelenti, hogy minimális fikciós elem is van benne – például van egy álomkeret. A filmben egy falut látunk, de valójában több helyről származnak a szereplőim, ezért én csak világfalunak hívom a filmbeli települést.

Mivel dokumentumfilmről van szó, nem kellett volna mégis jelezni, hogy különböző falvakból származnak a szereplők?

Teljesen mindegy, hol játszódik a film. Az emberi sorsok drámáin és szépségein van a hangsúly. Nem szeretem a nézőben lerombolni azt az illúziót, hogy ez egy intim falusi környezet. A Szerelempatak egy dokumentumfilm-mese. A román kritikák olyat is írtak, hogy ez kvázi egy barátságfilm, ahol nem számít, hogy magyar vagy román az ember. Az a fontos, hogy a film ad valamit az embereknek itthon, és ad valamit Amszterdamban, Triesztben és Horvátországban is, ahol mind díjat nyert a Szerelempatak, és telt házzal vetítették a dokumentumfilm-fesztiválokon. Itthon is tömött sorokban mennek az emberek a moziba, a húszéves korosztály ugyanúgy, mint a 80 éves kosztümös polgárnénik. Ezért nem is annyira tabudöntögető, mint inkább kapunyitogató a film. Olyan utat talál az emberekhez, amire én nem számítottam. Tud valamit, amit nem én csináltam.

Habár a film feliratos, bizonyos részek mégis nehezen érthetők a magyar nézők számára. Például a hengergőzést sokan csupán a szex metaforájának hiszik, pedig itt egy speciális csíkszentdomonkosi szokásról van szó.

Aki odafigyel, megértheti. Juhnyíráskor és mezőtisztításkor az volt a hagyomány, hogy az emberek ettek, ittak, mulattak, és – így mondja a néni – „a férfiak elkapták a nőköt, s bé az oldalon, höngörőztek”. Ennek a hagyománynak tényleg van egy szexuális kicsengése: miközben lehöngörőztek a hegyoldalon, bizony-bizony begurultak a bokorba, ha úgy adódott. A külföldiek értik is, miről van szó, mert az angol feliratban a „rolling downhill” kifejezés szerepel („a hegyoldalon lefelé gurulva”). Ha a pesti ember nem tudja, hogy a „bé az oldalon” azt jelenti, hogy „le a dombról”, akkor félreértheti. Ha viszont személyesen beszélgetsz az öregekkel, akkor mindent lehet érteni. Azt mondja például a Feri bácsi, hogy „bírogatom” – mármint a csajozást, ami igaz is –, de „nem egyszerre, szerre”. Ez azt jelenti, hogy nem egyszerre, hanem külön-külön. A „szerek” Erdélyben tájegységek. A szerre az egyesével. De én ezt a filmben nem magyarázhatom meg a nézőknek... Így is tartottam attól, hogy nekem támadnak itthon, amiért feliratoztam a magyar szöveget. De végül mindenki azt mondta, hogy kellett a felirat mankónak.

El is bírt volna még pár hasonló anekdotát a film.

Mondták páran, hogy szívesen hallgattak volna még több zaftos szöveget. Ez a legpozitívabb kritika, hiszen ezek szerint nem unták meg a történeteket. De fel kell építeni egy hangulatot, egy miliőt a filmben, és ez időt vesz el a bájos, humoros történetektől. Ráadásul ez a film nem csak a pikáns sztorikról szól. Minden karakternek más a szerepe, a szereplők úgy lettek kiválogatva, hogy kiadjanak egy kerek történetet.

Miért a női alakokat helyezted a középpontba?

Természetes, hogy a nők nehezebben élték meg a szerelmi életet, ezért a néző is őket érzi hangsúlyosabbnak. Amint elhangzik az a mondat, hogy a szex „olyan volt, mintha a hátunkba kést szurkáltak volna”, onnantól ez rögtön egy női sorsfilm lesz. De az arányok mindig változnak a dokumentumfilm-készítés közben, attól függően, hogy mennyire erősek a figurák. Ez nem baj, amíg az összkép nem válik hamissá. Nem véletlenül került be a filmbe az a férfi sem, akit megcsalt a felesége, és a végén már a mezei brigádosokkal is csinálta…

A legboldogabb pár

Az HBO a filmhez kapcsolódva pályázatot hirdetett: az ország legboldogabb párját keresték. A nyertes párról bővebben a comment:comon.

Másik János (Európa Kiadó) írt harmonikus, fülbeülő filmzenét a Szerelempatakhoz. Miért nem a székely népzene mellett döntöttetek?

Hozzám közel áll a székely népzene, de a hangulata egyszerűen nem passzolt a filmhez. Mivel ez egy „világfalu”, nem akartunk folklorizálni, és leszűkíteni a zenét egy területre. János zenéjére mondták már, hogy oroszos, franciás, németes vagy szlávos, és pont az a lényege, hogy különböző hangulatokat ragad meg. A székely falvakban egyébként sem csendül már fel a székely népzene. Az esküvőkön is lakodalmas zene szól, Lagzi Lajcsi meg a Csipkés kombiné. Székely dalokat már csak a néptáncegyüttesek énekelnek. Ebben az értelemben ez a film szinte elkésett. Egy generációval korábban kellett volna megcsinálni, nem az utolsó pillanatban, amikor már nem látni egy normális esküvőt sem a falvakban.

Az elkészült filmjeidet mindig megmutatod a szereplőknek. A székely öregek mit szóltak a Szerelempatakhoz?

Végigkacagták. „Ágika, ezt jól összehozta. Azokkal az emberekkel is, akik nem itt laknak. És milyen jó a zene” – mondta nekem a 80 éves erdélyi parasztasszony. Kacarásztak, hogy olyan dolgokat mondtak, hogy nem is merik megmutatni a filmet a családnak. De öt perc sem telt el, és jöttek, hogy kaphatnának-e egy DVD-t. Én csak a saját falubelijeiktől és a pletykáktól féltettem a szereplőket. Egy székely újság fel is hívta a néniket, hogy nem félnek-e a rossznyelvektől, mire azt mondták: „Ez volt az életünk. Mit féljünk?”

Öregekről filmet csinálni még akkor is kockázatos, ha történetesen a nemiségről sztoriznak benne. Hogyan találtál forgalmazót a filmedhez?

A Szerelempatakot először az HBO – nem a mostani főnökasszony, hanem egy korábbi munkatárs – sem fogadta el. Nem is találtam hozzá forgalmazót, pedig a Filmalap meghívott cégeket a premierre. A Filmalapnál volt a magyar és külföldi mozi- és DVD-forgalmazási jog, de nem éltek vele, ezért az visszaszállt a produkcióra. Magyarországon sajnos nincs hagyománya a dokumentumfilmeknek. A Szerelempatak viszont megmutatta, hogy az emberek itthon is értékelik ezt a fajta dokumentumfilmet. A legjobbkor jött ez a pozitív visszajelzés, mert Balogh Ritával és egy fiatal csapattal hónapok óta dolgozunk azon, hogy nekünk is legyen egy nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválunk. Idén szeptemberben megrendezzük az elsőt Budapest International Documentary Festival címmel, szeptember 25. és 28. között lesz a Corvin moziban.

Hogyan tudsz dokumentumfilmesként megélni Magyarországon?

Úgy, hogy 20 évig nem éltem meg. Nem működik itthon ez a rendszer. Az tud megélni, aki jó filmeket csinál és jól tud pályázni. Egy művésznek producerre van szüksége, egy producer pedig pénzt akar keresni, de a dokumentumfilmekben nincs pénz. Nekem soha nem volt producerem Magyarországon, mert arra se volt pénz. Egyedül csináltam mindent. Külföldön producerek segítségével készülnek a filmek, tízszer akkora költségvetésből, mint amiből én a filmjeimet készítettem korábban. Balogh Rita beszélt rá, hogy próbálkozzak külföldön, és egy lengyel fesztiválon figyelt fel rám az ottani HBO. A Láthatatlan húrok kapcsán ajánlották fel a támogatásukat, így az a filmem és a Szerelempatak is normális költségvetésből készülhetett. Abban a pillanatban, hogy elmentem az országból, kiderült, hogy értek valamihez. Ebben az országban kishitű maradsz, mert nem kapsz egy jó szót sem. Most a nézőktől viszont megkapom. Akikkel évtizedek alatt nem sikerült kapcsolatba kerülnöm, most hirtelen itt vannak.